Mint arról korábban beszámoltunk, kiújult Várdai Kornél térdsérülése, ami miatt a FALCO szünetelteti szerződését. A kosaras bízik benne, hogy visszatér még a pályára, de ha ez nem sikerül, akkor sem szakadna el a sportágtól.
– Egyelőre naponta biciklizek és úszok, ezzel próbálom megerősíteni a térdem. Pontosan nem tudom, mikor jöhet helyre a lábam, ezért nem hitegettem a klubot sem. Januárban lesz majd egy porcerősítő injekciókúrám, utána már okosabb leszek. Eldől, hogy visszatudok-e térni még a pályára vagy sem. Eléggé rossz érzés most, hogy nem tudok kosarazni, hiszen ez a sportág sokat jelent nekem. Elgondolkodtam azon is, mi lesz, ha nem tudok játszani. Van edzői képesítésem, kosár- és személyi edző, úgyhogy nem szívesen szakadnék el a kosárlabdától. Egyetemre is járok, ahol nemzetközi tanulmányokat hallgatok. Szóval van alternatívám, de azért az igazi az lenne, ha újra játszhatnék és nem az egészségem rovására – mondta Váradi a BB1.hu-nak.