Utolsók lettek az Eb-n az U20-as kosarasok

A svédek elleni vereséggel eldőlt, hogy sereghajtóként zártuk a kontinenstornát.

Szombaton Svédország ellen játszotta utolsó mérkőzését a krétai A-divíziós Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Az már korábban eldőlt, hogy mindkét csapat búcsúzik az elit ligától, a mérkőzés tétje az volt, hogy ki kerüli el az utolsó helyet a kontinenstornán. A mieink Simon Kristóf és Váradi Benedek hiányában 58-55-re kikaptak.

A szombathelyi játékosok közül Perl Zoltán 19, Bán Tibor 9, Bazsó Brúnó pedig 2 pontot dobott.

Váradi Attila szövetségi edző: Gratulálok a csapatnak a hozzáálláshoz, küzdéshez. Sajnos a végére elfogyott az erőnk, pontatlanná váltunk és ellenfelünk fokozatosan felzárkózott, majd a vezetést is át tudta venni, ezzel eldőlt, hogy a 20. helyen végeztünk. Nagy dolog volt, hogy idejutottunk, nagy dolog volt, hogy mindenkivel partiban tudtunk maradni, nüanszokon múlt, hogy nem sikerült kiharcolni a bent maradást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!