Az újonc ellen javíthat a Falco

Váradi és Turner is összeszedett egy sérülést Fehérváron.

A harmadik fordulóban második mérkőzésére, első hazai fellépésére készül a Falco KC Szombathely, amely az újonc Vasast fogadja az Aréna Savariában szombat este.

Mindkét gárda egy szoros idegenbeli vereséggel kezdte a szezont: a sárga-feketék Székesfehérváron, az ezüstérmes otthonában, míg az újonc a Kecskemét vendégeként maradt alul.

- Bár újonc csapat a Vasas, nagyon jól játszott a teljes felkészülési időszak alatt, illetve első bajnokijukon, Kecskeméten is csak szoros csatában maradtak alul, ez is azt jelenti, hogy nem gyenge csapatról van szó. Nagyon tisztelem őket, de nekünk muszáj lesz nyerni hazai pályán, nem szabad kikapnunk. Van három nagyon jó légiósuk, és ott van Horváth Ákos is, akivel dolgoztam már együtt, ő a rutint képviseli, nagyon jó játékos, de említhetném még Moravcsikot is, vagy a többi fiatal magyart. Ügyes, mozgékony csapat, amely agresszíven játszik, nagyon jól támad, és minden hibát megbüntet, ezért muszáj nagyon koncentrálni egész meccsen. Bár kikaptunk Székesfehérváron, jó a hangulat a csapatnál. Dolgozunk tovább, sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de azt mindenképpen bebizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani egy erős, idegen pályán is. Váradi Benedek Achilles-ín húzódást szenvedett, de nem komoly a baj, Ray Turner pedig kapott egy medvepuszit, neki emiatt már a meccsen is gondjai akadtak, de erős játékos, biztos, hogy rá is számíthatok majd - mondta Szrecsko Szekulovics, a Falco edzője.

Kecskemét után Falco: éles a váltás

Sárosi Bulcsú, a Vasas edzője azt mondja, a Falco stílusa jobban fekszik csapatának, mint a Kecskemété.

- Érdekes volt a Kecskemét után a Falco ellen készülni. Elég éles a váltás, már ami a két említett csapat játékát illeti, de az mindenképpen könnyebbséget jelent, hogy a Szombathely stílusa lényegesen közelebb áll a miénkhez. Szerdán az Alba ellen nagyon jól játszottak a vasiak, de mi már előtte is tisztában voltunk vele, hogy erős csapat otthonába látogatunk. A kecskeméti tapasztalatok is segíthetnek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból – ebben az esetben lehet esélyünk. Páran kisebb sérüléssel bajlódnak, de mindenki harcra kész - mondta Sárosi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!