U20: Készen állunk az Eb-re

Váradi Attila együttese becsülettel felkészült az A-divízióra.

Július 8-tól 20-ig a görögországi Krétán rendezik a fiú U20-as A-divíziós Európa-bajnokságot. A magyar válogatott tagjai a héten a Vodafone Sportcentrumban edzettek, a csapat vezetői ma délután Székesfehérváron tartottak sajtótájékoztatót.

Váradi Attila szövetségi edző elmondta, úgy érzi, összeállt a csapat, elégedett volt a felkészüléssel, melynek sikerességéhez a feltételrendszer biztosítva volt a szövetség részéről.

- Tavaly elindultunk egy úton ezzel a csapattal, sikerült odaverekednünk magunkat a B-divízió élvonalába, most valahol ott tartunk, hogy harcban állhatunk azért, hogy megszilárdítsuk A-csoportos tagságunkat - mondta a BB1.hu-nak Váradi. - A felkészülési tornákon bizonyítottuk, hogy van keresnivalónk jó játékosanyaggal rendelkező csapatok ellen is, de nyilván más egy felkészülési és egy tétmérkőzés. Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni. Becsülettel próbáltunk felkészülni, reméljük, hogy az Eb-n sem sérülés, sem pedig betegség nem fog minket hátráltatni abban, hogy a maximumot nyújtsuk.

- Akkor ezek szerint elégedett a nyári felkészüléssel, sikerült azt a munkát elvégezni, amit elterveztek.

- Igazából azt sosem sikerül, mert az ember mindig egy kicsit többet szeretne. Hasonló problémákkal idén is küzdöttünk, mint tavaly: voltak érettségizőink, vizsgázóink, ami nem csak a kiesett edzésszámok miatt problémás, hanem amikor a gyerek ott van a kosárlabdapályán, akkor sem biztos, hogy mindig 100 %-osan csak arra tud koncentrálni. De ez gondolom, minden más válogatottat ugyanúgy érint.

Sikeres Eb-re készül az U20-as válogatott

- Tudják már a srácok, hogy mi vár rájuk az A-divízióban?

- Talán annyi a legnagyobb különbség, hogy az ellenfeleink közül nagyon sokan a saját bajnokságaik élvonalában szerepelnek, edződnek. A Szolnok ellen is nem egyet láttunk közülük a nemzetközi kupákban szerepelni. Nálunk sajnos a játékosaink nagy része nem tudott magának jelentős szerepet kiharcolni, csak a B-csoportban, illetve az utánpótlás bajnokságokban játszottak.

- Mennyire készültek külön az ellenfelekből? Vagy fontosabb volt inkább a saját játékukat begyakorolni?

- Mindig a saját munkánk elvégzése az elsődleges. Amikor minden nap mérkőzést kell játszani, akkor nem lehet annyit az ellenfélből készülni. Persze minden csapatnak van egy-két olyan speciális szituációja, amire még ez alatt a rövid idő alatt is fel lehet készülni, de elsősorban a saját repertoárunkat kellett bővíteni, begyakorolni a taktikai dolgokat, hogy ezeket elő tudjuk venni a csapatok speciális játékai ellen.

- Az már többször is elhangzott az U20-as válogatott kapcsán, hogy nem kimondott cél a bennmaradás, de gondolom szeretnének megragadni az A-divízióban. Képesnek tartja erre ezt a csapatot?

- Ez így nem fogalmazódott meg bennem célként, és remélem, hogy a csapatban sem, hogy „szeretnénk bennmaradni”. Az biztos, hogy akarunk mérkőzéseket nyerni, és a tőlünk telhető maximumot nyújtani. Én nagyon bízom benne, hogy ha ezeket sikerül, akkor ki tudjuk harcolni, hogy helyünk legyen ebben az elit ligában.

Perl Zoltánék vasárnap Szombathelyen edzenek, a gárda hétfőn reggel utazik a kontinenstornára, ahol a házigazdák mellett Lettországgal, Nagy-Britanniával és Litvániával szerepelnek az A jelű csoportban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!