Utolsó csoportmeccsét játszotta hétfőn a magyar fiú U18-as kosárlabda válogatott a B-divíziós, szófiai Európa-bajnokságon. A mieink ellenfele a nyeretlen Románia volt, győzelem esetén biztos volt a csoportelsőség, és hogy életben tartjuk A-divíziós álmainkat.
Az elején még fej-fej mellett haladt a két csapat, négy percig, 10-6-ig jól tartotta magát az ellenfél. Innentől aztán esélyük sem volt a románoknak, az első negyed után már 15 ponttal vezettünk (23-8). A szünetig – remek csapatátékot bemutatva – sikerült rápakolni még egy lapáttal, így húsz percet követően már 39-17 volt az állás.
Ezzel el is dőlt a mérkőzés. Hátra azért még nem dőlhettünk, mert keleti szomszédaink felzárkózási kísérletbe kezdtek, amit azonban kellő odafigyeléssel sikerült is visszaverni. Hódi Patrikék végül 20 ponttal nyertek, ezzel csoportelsőként jutottak tovább, és az 1-8. hely valamelyikéért küzdhetnek a folytatásban.