Túl nagy előnyt adott a Falco a Szolnoknak

Hiába jött vissza huszonhárom pontos hátrányból a vasi csapat, az első félidőben eldőlt a meccs.

Telt ház, remek hangulat fogadta az első és a második helyezett csúcsrangadóját. Tóth Ádám felépült sérüléséből, de nem kezdett. A védőspecialista Kovács viszont ott volt a rajtnál a hazaiaknál (Ford helyett).

Alig telt el pár másodperc, máris jött egy Milosevics-Perry alley oop, Borisov egyszer volt eredményes a büntetővonalról, két perc alatt 7-1-el kezdett a listavezető. Visszajött a Falco, majd megint elment 17-9-re a hazai csapat. 19-12-nél időt kért Szekulovics. Hiába, bealudt a csapata, Perry ziccere után, a 9. percben már tíz volt közte. Browning ziccerével zárult az első negyed (25-16).

Pustahvar két büntetőjével közelített a Falco. Ford zsákolt egy labdaszerzés után, majd Váradi megszerezte első pontjait, kintről. A második negyed derekához érve, 29-23-nál Alekszics kért időt. Sikerült felráznia csapatát, Vojvoda távolijával már tizenkettő volt közte (37-25). Sőt, az újabb két trojkája után már tizenhét. 48-31-nél időt kértek a vendégek. A félidő 51-33-mal zárult.

Ahogy az várható volt, a Szolnok felszívta magát a Körmend elleni veresége után, Vojvodáék nagyon haraptak, extrán dobtak, a vendégek nem tudták tartani a lépést velük. A Falco teljesen csődöt mondott, nem csak támadásban, hanem védekezésben is. Húsz fölé nőtt az Olaj-előnye. 72-55 állt a táblán az utolsó felvonás előtt.

A nagy előny birtokában kicsit szétesett a Szolnok, Pustahvar kosaraival zárkóztak a vasiak, a 32. percben, 72-60-nál időt kért Alekszics. Sokkal agresszívabb lett védekezésben, ennek köszönhetően be is nézett tíz alá a Falco (75-68). Huszonháromról visszajött ötre a fekete mezes együttes, három perc volt hátra, 79-74-nél időt kért Szekulovics. A kulcspillanatokban azonban jött egy eladott labda és egy kihagyott ziccer, a kupagyőztes pedig könyörtelenül megbosszulta a kihagyást. A Szolnok végig kezében tartotta a mérkőzést, bár a végén rezgett a léc, de teljesen megérdemelten nyert, és ezzel karnyújtásnyira került az alapszakasz-győzelemtől.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!