Trey Diggs érkezik Zach Brown helyére

A 25 éves légiós az elmúlt szezont a lengyel elsőosztályban, a Twarde Pierniki Torun csapatában töltötte.

Az 1999-es születésű játékosnak karrierje során ez lesz a 3. klubja. Trey az egyetemi éveit a Bowling Green Falcons-ban töltötte, ahol 88 mérkőzésen lépett pályára - írja a klub honlapja.

Mindhárom egyetemi évében bőven 30% felett triplázott, sőt első-két szezonjában 39,1%, valamint 37,8%-kal célzott távolról.

Profi karrierjét a holland első osztályban, a Zeeuw & Zeeuw Feyenord csapatában kezdte meg, ahol a 2022/23-as szezonban 18,4 pontos átlagot produkált, mellette pedig 5,1 lepattanót is leszedett.

Trey Diggs - Falco
Nyugat.hu

A 25 éves légiós az elmúlt szezont a lengyel elsőosztályban, a Twarde Pierniki Torun csapatában töltötte. Többek között játszott Váradi Benedek ellen is.

Trey egy, a triplavonal mögül nagyon veszélyes játékos, aki az előző szezonban 37,7%-kal célzott „kintről”. Lengyelországban meccsenként majdnem 7 triplát (6,9 próbálkozás/bajnoki) emelt rá, legjobb meccsén rögtön 13-at, amiből 9-et értékesített is.

Milos Konakov így értékelte Trey Diggs leigazolását: Nem volt könnyű dolgunk, hogy Zach szerepére megfelelő játékost találjunk, de úgy érzem, jó döntést hoztunk. Fontos volt, hogy gyorsan tudjunk döntést hozni, mert így Diggsnek is több ideje lesz beilleszkedni a csapatba, és néhány edzőmeccs is lesz az első bajnoki előtt. Az új játékosunknak van már európai tapasztalata, hiszen tavaly a lengyel bajnokságban játszott. Fizikális és jól triplázó játékos.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!