Történelmi szezont fut a Falco

A sárga-feketék korábban soha nem nyertek még tizenhét hazai mérkőzést egyhuzamban.

Remek szezont fut a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata, amely az alapszakaszban negyedik lett, a középszakasz végére pedig – legjobb felsőházi csapatként – a második helyre tornázta fel magát, így egészen a döntőig pályaelőnyt élvez majd a rájátszásban.

A sárga-feketék menetelése történelmi is egyben, hiszen a klub fennállása során még soha nem volt arra példa, hogy tizenhét mérkőzést nyerjen meg egyhuzamban hazai pályán.

Az ezüstcsapat rekordját döntötték meg

A rekordot eddig a 2011/12-es szezon tartotta, ahol a Kálmán-Timberlake-Pantelic által fémjelzett gárda tizenháromból tizenhárom mérkőzését hozta hazai pályán az alapszakaszban, sőt utána a play-offban még egyet megnyert Bencze Tamás együttese, ám aztán a Sopron győzni tudott az Aréna Savariában, tehát tizennégy bajnoki volt a csúcs eddig.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!