Falco: Tizenegy év után lehet újra vasi döntő

A második félidőben robbantott a Falco. Tóth Ádámot kiállították.

Mindkét csapat elrontotta a palánk alatti első próbálkozásait, aztán Milosevics maradt üresen a triplavonalon kívül, ki is használta, majd Tóth Ádám szerzett centergólt. Közel két percet kellett várni az első szombathelyi kosárra, Bruinsma jegyezte. 7-2-re ment már a bajnok, ám hamar egyenlített az ezüstérmes. Aztán újra megléptek Airingtonék, 17-11-nél volt a legnagyobb különbség, az első negyed végén még Perl betalált két büntetővel, így hárommal vezetett az Olaj.

Tóth Ádám fordult le szépen, és eredményesen, majd Malasevics ziccerével már a tízet súrolta a differencia, 21-13-nál időt kért Okorn. Vojvoda távolija után már kilenc is volt közte. Perl tartotta a lelket a Falcóban, Balmazovics hármasával visszajöttek a vendégek, 24-21-nél Alekszics hívta magához övéit. Malesevics követett el sportszerűtlen faultot, Perl pedig a büntetőkkel kiegyenlített (26-26). Váradi hármasával először vezettek a vasiak. A hajrát már a sárga-feketék uralták, fordult a kocka, a Szolnoknak kellett futnia az eredmény után. A végén volt egy kis kakaskodás, Bruinsmával szemben faultoltak, Tóth Ádám tett egy fejelő mozdulatot az amerikai irányában, majd kihívta a csarnokok kívülre egy beszélgetésre, színészkedés miatt a hazaiak egy, Bruinsma pedig a sima fault miatt két büntetőt dobhatott. 34-38 a szünet.

Airington hármasával és Milosevic közelijével visszavette a vezetést a Szolnok. Továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, a szombathelyiek sokat kapkodtak, rendre ki tudták zökkenteni őket a ritmusból a hazaiak. Aztán elég volt egy kétperces lerohanás, és 43-48-nál újra Alekszicsnek kellett megtörnie a játékot. Nem sikerült. Feljavult a vasiak védekezése, minden kosárért meg kellett szenvedniük Vojvodáéknak. Ha nehezen is, de belelendültek Curryék, hátra ugyan nem dőlhettek, de nyugodtabban várhatták a záró játékrészt, ugyanis először lett kétszámjegyű a különbség (50-61).

Tóth Ádám csak a második büntetőjét értékesítette. Curry hatalmasat javult, nagy kedvvel és rendkívül hasznosan játszott. Tóth Ádám veszítette el a fejét a 31. percben, a videózás után kiállították a játékvezetők, hiszen lekönyökölte Váradit. Govens berohant a pályára reklamálni, a vasi kispadnak ezért technikai járt. Nem sokkal később Taiwo „csapta le” Perlt a palánk alatt, a videózás után sportszerűtlen faultot kapott. A második meccs is feszült volt, nagyon sokat állt a játék. A Falco extázisban játszott, eldőlt a meccs. Az olló egyre nagyobbra nyílt, a hátralévő néhány percet még le kellett játszani, de az újabb fordulat már nem volt benne a levegőben. A meccs krónikájához tartozik még, hogy két és fél perccel a vége előtt Perl megsérült.

A Falco teljesen megérdemelten nyert, és péntek este az Aréna Savariában akár a Kecskemét után a bajnokot is kisöpörheti. Könnyen lehet, hogy tizenegy év után újra vasi döntő lesz...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!