Múlt csütörtökön a Sopront fogadta hazai pályán a Falco Trend-Optika KC Szombathely. A sárga-feketék kénytelenek voltak fejet hajtani a jól zónázó vendégek ellen, akik 93-86-ra nyerték meg a találkozót. A vasiak egyik legjobbja ezúttal is a 19 pontot szerző Chad Timberlake volt, aki a BB1.hu megkeresésére elmondta, hogy a fájó vereség után kevés esély mutatkozik arra, hogy a felsőházi rájátszásba jusson a Falco.
- A Sopron elleni egy olyan mérkőzés volt, amit meg kellett volna nyernünk ahhoz, hogy legyen esélyünk a legjobb ötbe kerülésre - kezdte keserűen Timberlake. - Sajnos nem sikerült győztesen elhagynunk a pályát, de most már nem szabad ezzel foglalkoznunk, előre tekintünk, és meg kell nyernünk a következő meccsünket. Nem kezdtük jól a találkozót, már korán hátrányba kerültünk, de nem adtuk fel, és néhány gyors kosárnak köszönhetően visszajöttünk a meccsbe. A félidő előtt már csak négy pont volt a hátrányunk, de vétettünk néhány hibát, és végül tízpontos lemaradással mentünk a szünetre. Úgy érzem, ez sorsdöntőnek bizonyult, fájdalmas és szörnyű pillanat volt számunkra, hiszen úgy tűnt, hogy újra meccsben vagyunk.
A Falco vasárnap a Szeged otthonában lép pályára. Timberlake nem akar mellébeszélni, szerinte muszáj kiharcolnia a győzelmet a sárga-feketéknek.
- Nem szeretném ragozni a dolgokat, Szegeden ki kell mennünk a pályára, és harcolnunk kell a győzelemért - jelezte Timberlake. - Az egész csapat nagyon motivált, mindenki számára nagyon fájó a Sopron elleni vereség. Keményen fogunk készülni a hétvégi meccsre, és mindent elkövetünk a győzelemért.