A Vasas Kosárlabda Akadémia meghívására 2014. március 6-9. között Budapesten járt az olasz férfi kosárlabda utánpótlás-nevelés éllovasa, a római Stella Azzura Basketball Academy U19-es csapata. A csapat évek óta szerepel az Euroleague által szervezett Nike International Junior Tournamenten, az Euroleauge ifjúsági bajnokságában, ahol rendszerint előkelő helyen végeztek. Az idei kiírásban csupán a négyes döntőbe jutásért játszott mérkőzést veszítették el a Cajasol Seville spanyol csapattal szemben a Rómában rendezett elődöntőn. A helyi Akadémián nevelkedett például Andrea Bragnani, 2006 évben az első körön draftolt NBA játokos is.
Március 6-án a Vasas-Euroleasing U23-as, március 7-én az Alba Fehérvár U23-as, március 8-án a Vasas Akadémia U18-as csapataival játszott felkészülési mérkőzést a Stella Azzura Basketball Academy U19 csapata.
Ezzel a csapattal játszott előkészületi mérkőzést 2014. március 9-én, Budapesten, a Vasas Pasaréti Sportcentrumában a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U18-as csapata, két egy évvel idősebb Falco játékossal, Bazsó Brúnóval és Bán Tiborral megerősítve Falco U19 néven. Váradi Kornél tanítványai a nagyon magas színvonalú, rendkívül kemény összecsapáson szenzációs, 71-60 arányú győzelmet arattak az Európában nagyon magasan jegyzett olasz ellenféllel szemben.
A mérkőzés statisztikája ide kattintva érhető el.