2012 után másodszor is meghívták a Szombathelyi Sportiskola csapatát az Észak-franciaországi Escaudain városába, ahol nyolc csapat mérkőzött a húsvéti 30. Jean Paul Popart Emléktornán.
Hazánkat a szombathelyi csapat mellett Sopron is képviselte, akik a 7. helyet szerezték meg.
A rövidített mérkőzések ritmusát kissé nehézkesen felvevő Sportiskola '98-99-es születésű játékosokból álló csapata a csoportmérkőzések során két győzelem mellett egyszer vereséget szenvedett, így másodikként jutott az elődöntőbe, ahol találkozott a torna talán két legszervezettebb csapata, a Slask Wroclaw és Sportiskola.
A nézők a három nap legszínvonalasabb és egyben legizgalmasabb mérkőzését láthatták a csapatoktól, ahol a lengyel csapat jobban bírta az idegek harcát és egy ponttal felülkerekedett a magyar fiúkon.
Alsó sor balról jobbra: Kiss Mihály, Kozma Gergő, Horváth Barnabás, Horváth Mátyás, Boros Áron, Durázi Krisztofer
Felső sor balról jobbra: Bíró Zsófia edző, Balskovits Balázs, Sulyok Gergely, Rónai Rudolf, Németh Bence, Zsámár Zsolt, Tömböly Dávid, Horváth Ádám, Für Attila edző
A csalódást brüsszeli városnézéssel feledtető szombathelyi csapat a bronzmérkőzésen nagyon jó, helyenként látványos játékkal győzte le nagyarányban Denain csapatát. A torna legjobb játékosa is a Szombathelyi SI csapatából került ki Durázi Krisztofer személyében.
A Szombathelyi SI mérkőzéseinek eredményei:
Csoportmérkőzések:
Olympique de Croix - Szombathelyi SI 26-42
Szombathelyi SI – JEBASOV 20-36
Szombathelyi SI – Liege tartományi válogatott 32-21
Elődöntő:
Slask Wroclaw – Szombathelyi SI 52-51
Bronzmérkőzés:
Denain Voltaire – Szombathelyi SI 39-89