Szolnoki játékossal erősít a Falco

Kovács Péter Pécs helyett Szombathelyt választotta.

Kovács Péter a bajnok Szolnokból a Falcóba igazolt – írja a BB1.hu portál. A válogatott hátvéd korábban úgy nyilatkozott, hogy a szolnoki távozásának az oka az, hogy szeretne több időt együtt tölteni leendő feleségével. Ezért többen nem értették, hogy Szombathelyen miért lesz közelebb a Pécsen tanuló párjához. A játékos most tisztázta a helyzetet.

– Azt már korábban elmondtam, hogy a szolnoki vezetőséget megkerestem, mert családi okok miatt szeretnék távozni a klubtól – mondta Kovács Péter a BB1.hu-nak. – Ahogy mondtam, ő Pécsen tanul, ezért nagyon keveset tudtunk találkozni az elmúlt időszakban. Szerettünk volna egy olyan lehetőséget találni, ahol többet lehetünk együtt. Elkezdtem tárgyalni több klubbal is. Az első opció valójában Pécs volt, de a Falcótól kaptam egy kedvezőbb ajánlatot. A vasiak garantálták, hogy a feleségemet Pécsről átveszik a szombathelyi egyetemre. Így én és a menyasszonyom is megtaláltuk a számításunkat. Sokat nyomott a latba az is, hogy újra együtt játszhatok majd Tóth Norbert barátommal, ráadásul Szrecsko Szekulovics irányítása alatt, akiről nagyon pozitív tapasztalataim voltak.

Kovács Péter jövőre már sárga-fekete mezt ölt magára
Vágvölgyi Bálint

A játékos így nem teljesen egy szezont töltött el Szolnokon. Csapatával megnyerte a bajnokságot, ezüstérmet szerzett a Magyar Kupában, valamint az EuroCupban is megmérettethette magát.

– Ezúton is szeretném megköszönni a csapatnak, játékostársaknak, a klub minden dolgozójának, szurkolóknak az elmúlt időszakot, rengeteg szeretet kaptam mindenkitől az itt töltött időszak alatt. Külön köszönettel tartozom a vezetőségnek és az edzőmnek, akik biztosítottak a megértésükről, mert tudják, hogy első mindig a család. Sztojan Ivkovics arról is biztosított, hogy az ő csapatában számomra mindig lesz hely. Nagyon boldog vagyok ezzel az idei szezonnal, nekem nagy álmom volt, hogy magyar bajnoknak mondhassam magam. Emellett a nemzetközi kupaszereplés is egy örök emlék marad számomra – zárta szavait a játékos.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!