Szerda este a szezon utolsó vasi rangadóját rendezik. A Falco az Aréna Savariában fogadja a Körmendet. Érdekesség, hogy mindkét oldalon új edző ül a kispadon, Kálmán László első, Aaron Mitchell második mérkőzése lesz az El Clasico.
Alekszandar Vlahovics bokája még nem jött rendbe, így ő még mindig nem állhat a sárga-feketék rendelkezésére. Szabó Miklós sem gyógyult még fel teljesen betegségéből, a center ezúttal is ott lesz a 12-es keretben.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Jó csapata van a Körmendnek, a három légiósuk elég extra, de nem szabad megfeledkeznünk Ferenczről és Kusnyerről sem, akik életveszélyesen dobnak távolról, illetve nekem Fodor játéka is nagyon tetszett a Szeged ellen. Lehet, hogy csak 4 pontot dobott és kipontozódott, de minden labdáért küzdött. Fizikálisan már nincs olyan állapotban, mint 20 éve, de fejben teljesen rendben van. Nagyon hasznosan szállt be a mérkőzésbe. Persze azért láttam a Körmend gyenge pontjait is, megpróbáljuk ezeket kihasználni. Gyors játékot szeretnék látni a csapatomtól, ha nagy ritmusban tudunk játszani, akkor nyerhetünk. Az irányítójukat ki kellene vennünk a játékból, ez lehet a mérkőzés egyik kulcsa. Bizakodó vagyok, remélem, hogy a srácok is átérzik, hogy mit jelent egy ilyen megyei rangadó - vélekedett Kálmán László, a Falco újdonsült vezetőedzője.