A Szeged ellen zárja a középszakaszt a Falco

"Nyugodt" meccsen cél a győzelem.

A középházi középszakasz utolsó fordulójában, szombaton este hat órától a Szegedet fogadja az Aréna Savariában a Falco. Mivel már mindkét csapat helyezése biztos a play off előtt, a becsületen kívül már semmi tétje nincs az összecsapásnak. Érdekesség, hogy eddig a két csapat találkozóit mindig a hazaiak nyerték. A sárga-feketék háza táján továbbra is sok a sérült, Goran Martinics és Milan Majsztorovics mellett Simon Kristóf, Bus Iván és Bazsó Brúnó sem játszhat.

- Ez a meccs azért lesz fontos, hogy jó formában kezdjük a rájátszást. A Szeged nagy bravúrt vitt véghez azzal, hogy bejutott a legjobb nyolcba, és megelőzött két nagy múltú csapatot. Meglepetést okoztak, de egyáltalán nem érdemtelenül kerültek be a rájátszásba. Rutinos játékosaik vannak, akik nagyon egységes csapatot alkotnak, ebben nagy szerepe van Nikola Lazics edzőnek is, aki remekül találta meg az egyensúlyt. Számukra most már tényleg minden meccs ajándék, felszabadultan, bátran játszhatnak. Kétszer is kikaptunk tőlük Szegeden, úgyhogy van törleszteni valónk velük szemben - mondta Kálmán.

Játszanának egy jót

A szimpatikus szegediek történetük során először jutottak be a legjobb nyolc közé. Legutóbb szabadnaposak voltak, úgyhogy rápihenhettek a holnapi találkozóra.

- Már mindkét csapat biztosította helyét a legjobb nyolc mezőnyében, úgyhogy tulajdonképpen már tét nélküli lesz ez a meccs, egyik csapaton sem lesz nyomás. Biztos, hogy fejben már mindkét gárda a negyeddöntőre hangol, de ez így is van rendjén. Bőven volt időnk regenerálódni a Körmend elleni meccsünk óta, megpróbálunk egy jót játszani Szombathelyen, alapvető célunk, hogy mindenki kellő játéklehetőséget kapjon - vélekedett Nikola Lazics.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!