Riválisához utazik a Falco

Esélytelenek nyugalmával indulnak Kaposvárra a bravúrért a sárga-feketék.

Rangadót rendeznek holnap Kaposváron, ahol a nyolcadik helyezett somogyiak fogadják a hetedik helyen álló szombathelyieket. A kaposváriak mellett szól a hazai pálya, a városi sportcsarnokban lejátszott tíz mérkőzés közül hetet megnyertek Hendlein Rolandék, és csupán egy rendes játékidőben elszenvedett vereségük van. Nem könnyíti meg a szombathelyiek helyzetét az a tény sem, hogy amikor elhagyja a csapat a Szombathely táblát, nem sok jóra számíthatnak, hiszen az eddigi tíz idegenbeli fellépésükből nyolcat elveszítettek.

A két csapat őszi mérkőzésén a Falco otthon tudta tartani a két pontot, ám azóta szinte teljesen megújult a keretük.

- Nem mi vagyunk az esélyesei a mérkőzésnek, hiszen a Kaposvár hazai pályán mindenkinek gondot okoz, az Atomerőmű és a Szolnok is hosszabbításra kényszerült náluk. Sikerült azonban kellőképpen feltérképeznünk őket, tudjuk mik az erősségei és a gyengeségei a hazai csapatnak. Ha Ubillát és Spicát sikerül kikapcsolnunk a játékból, lehet esélyünk a győzelemre, annak ellenére, hogy az újakat még nem teljesen sikerült beépítenünk a csapatba. Sok munka vár még ránk, de úgy érzem, hogy erősebbé vált csapatunk az új emberek által, és sérülés sem nehezíti a dolgunkat - mondta Kálmán László, a Falco edzője.

Sok a sérült Kaposváron

A hazaiaknak ugyan a hétvégén megszakadt az ötmeccses veretlenségi sorozatuk, ám mivel ez a sokkal esélyesebb Szolnok ellen történt, így nem feltétlenül nyomja rá a bélyegét a csapat formájára.

- Annak ellenére, hogy a Falco jelenleg négy új játékosát építi be a csapatba, nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen fizikailag és technikailag is képzett játékosokról van szó, erről a MAFC elleni mérkőzésükön személyesen is meggyőződtem. Kulcsfontosságú lesz, hogy mennyire tudjuk kivenni a játékból Thomast, aki nagyszerű irányító, képes megbontani az ellenfél védekezését és gólveszélyes is. A helyzetünket nehezíti, hogy a héten nem tudtunk teljes csapattal készülni az edzéseken, hiszen Spica, Puljko és Hendlein is kisebb sérülésekkel bajlódik. Ennek ellenére bízom benne, hogy mind három játékosunk hadra fogható állapotban lesz holnap, és velük, valamint a szurkolóink segítségével sikerül megszereznünk a győzelmet - mondta Kmézics Zorán.

A mérkőzést a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!