Az alapszakaszgyőztes Paks vendégeként kezdi a play offot a Falco. A két csapat az idei szezonban eddig háromszor találkozott egymással, a bajnokságban (Szombathelyen 81-94, Pakson 100-74) és a Magyar Kupában is (62-84) az ASE nyert.
Nehéz helyzetben várják a meccset a sárga-feketék, hiszen Goran Martinics, Bam Doyne és Perl Zoltán is sérült.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Várható volt, hogy a Paks lesz az ellenfelünk a negyeddöntőben, bár arra is volt sanszuk, hogy odaérjenek a második helyre, de a sok sérülés miatt szűkebb lett a rotációjuk. Persze, így sincs okuk szégyenkezni, hiszen a harmadik helyezésük sem rossz. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ha teljes csapattal állnánk fel, úgy érzem, lenne esélyünk, de így, hogy finoman fogalmazva is elég foghíjasak vagyunk, már az is óriási dolog lenne, ha egy meccset nyerni tudnánk. A sérültek közül Perl, Doyne és Martinics biztosan nem léphet pályára holnap, Majsztorovics ugyan keretben lesz, de szerintem keveset tud vállalni, mert közel sincs százszázalékos állapotban. Ha mezőnyben cserélnünk kell, akkor a fiataljaink kapnak lehetőséget. Harcos és szervezett kosárlabdát várok a csapatomtól, megpróbálunk játszani egy jó meccset, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Fontos lesz az első mérkőzés, de nem ezen dől el a továbbjutás - mondta Kálmán.
Élvezni akarja az ASE
Bár a párharc egyértelmű esélyese az ASE, a hazaiak sincsenek könnyű helyzetben, hiszen két légiósuknak, Jarrod Jonesnak és Jeremy Wise-nak is véget ért a szezon.
- Egy igazi play off-mérkőzésre számítok, mindennel, ami egy első meccsre jellemző. Szeretnénk megőrizni a pályaelőnyünket egy olyan ellenféllel szemben, amely a szezon során már többször megmutatta és bizonyította, hogy nagyon erős csapat. A játékosaimtól azt várom, hogy kicsit felszabadultabban, valamint keményen és fizikálisan játszanak, és próbálják minél jobban élvezni ezt az egészet. Egy támadó szellemű együttes ellen fogunk játszani, a Falcónak nagyon széles a támadó repertoárja. Joneson és Wise-on kívül mindenkire számíthatok.