A szezon során harmadszor is legyőzte a Falco a Kecskemétet, ez volt eddig a legsimább ütközet (102-60). Kedden új történet kezdődik, vélhetően egy sokkal harapósabb KTE fogadja majd a vasiakat.
Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Nehéz helyzetben vagyunk, a legutóbbi meccsen gyakorlatilag átrohant rajtunk a Falco. Ha valamit szeretnénk keresni – márpedig szeretnénk – ebben a párharcban, akkor a védekezésünkön szigorítani kell, támadásban pedig türelmesen kell játszani, nem szabad korai vállalásokat eszközölni, mert ha belemegyünk egy gyors kosárlabdába, akkor az a Falcónak kedvez, akkor nem sok esélyünk lesz. Ezeket igyekeztünk átbeszélni, nagyon nagy szerep jut a rehabilitációért felelős stábunknak, rengeteg apróbb problémával küzdünk most már hetek óta, bízom benne, hogy a keretből mindenki vállalja a játékot. Megpróbálunk a közönség támogatásával szoros meccsen nyerni.
Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Kemény meccset várok, úgy kell hozzáállnunk, mintha minden nulla-nulláról indulna, nincs jelentősége a szombati különbségnek, el kell felejteni, hogy hazai pályán negyvenkettővel vertük őket, ezt próbáltam sulykolni a játékosokban is. A legfontosabb a tiszta fej. A holnapi egy új sztori lesz, a play off erről szól. A kecskemétiek hazai pályán másként szerepelnek, mint idegenben, biztos vagyok benne, hogy holnap is mindent meg fognak próbálni, hogy jobb teljesítménnyel rukkoljanak elő. Jól ismeri egymást a két csapat, kielemeztük az egymás elleni mérkőzéseinket, igyekszünk a jó dolgokat átmenteni, de van még, amiben javulnunk kell. Jelen állás szerint mindenkire számíthatok.