Nincs veszíteni valója a Falcónak a kupában

A lehető legnehezebb ellenféllel kezdi a nyolcas döntőt Kálmán László együttese.

Csütörtöktől szombatig Budapesten, a Tüskecsarnokban rendezik a férfi Magyar Kupa nyolcas döntőjét. A Falco-Trend Optika KC Szombathely a nehezebb ágra került, kezdésként rögtön azzal a Pakssal találkozik a negyeddöntőben, amely a szezon során kétszer is könnyedén legyőzte a sárga-feketéket. Nem mellesleg Szabó Zsolték listavezetők is a magyar bajnokságban.

- Azt gondolom, hogy a lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, de nem ijedünk meg tőlük, megpróbálunk tisztességgel helytállni - mondta Kálmán. - A legfontosabb, hogy hinni kell magunkban, illetve a védekezésünket stabilabbá kell tenni, mert a Paks minden megingást könyörtelenül kihasznál. Okosan kell támadnunk, nem kell már rögtön az első passz után megbontani a védelmet, járatni kell a labdát, hogy a legjobb megoldást tudjuk választani. Ha a kinti dobásaink bejönnek, akkor lehet esélyünk. Mindkét csapatnak semleges lesz a pálya, de így is a Paks az esélyes. A kupában viszont bármi megtörténhet, bízom a játékosaimban, hogy kellőképpen felszívják magukat, most a tévé kamerái előtt is bizonyíthatják, hogy partiban tudunk lenni ilyen erős csapattal is. A légiósaink közül ezúttal Majsztorovics fog kimaradni, úgy érzem, jelenleg Krisztanovics még jobb formában van, később viszont könnyen elképzelhető, hogy változások lesznek a játékoskeretben.

Edzőként sikerül, ami játékosként nem?

A sárga-feketék legendája parádés pályafutást tudhat maga mögött játékosként, mindössze annyi hiányérzete lehet, hogy a Magyar Kupát soha sem tudta a magasba emelni. Pedig összesen hat Final Fouron szerepelt, de be kellett érnie négy ezüstéremmel (1998, 2008, 2009, 2010) és két bronzéremmel (1997, 2005).

- Még elég fiatal játékos voltam, amikor a salgótarjáni négyes döntőbe bejutottunk a Falcóval. Akkor nem volt ilyen jó csapatunk, mint most, de így is harmadikak lettünk és én lettem a torna legjobb játékosa. Akkor a Paksot sikerült megvernünk, a Honvéd ellen pedig szinte végig vezettünk, de végül szoros csatában pár ponttal kikaptunk. A Magyar Kupának pont ez a szépsége, hogy ilyenkor egy-egy kisebb csapat is boríthatja a papírformát és ott lehet akár a végelszámolásnál is. Ilyenkor a jó forma számít, és hogy a játékosok fejben fel tudnak-e nőni a feladathoz - zárta szavait Kálmán.

A továbbjutásról egy meccs dönt, a 18 órakor kezdődő találkozót a Duna World élőben közvetíti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!