Pénteken kiderült, hogy Darien Brothers személyében megtalálta harmadik légiósát is a Falco KC Szombathely. Az amerikai hátvéd a tervek szerint szeptember 1-től áll munkába a vasiaknál.
- Mindenképpen egy jó külső dobót szerettünk volna igazolni, és az sem véletlen, hogy a korábbi évekkel ellentétben most egy újoncra esett a választásunk, hiszen köztudott, hogy a „rookie-k” jóval olcsóbbak, nekünk pedig a pénztárcánk vastagságát is figyelembe kellett venni - indokolta döntését Bencze Tamás. - A videók és a begyűjtött információk alapján Brothers egy jó védő, igazi vezére volt a csapatának. Biztos kézzel vezeti a labdát, a gyorsindításokban is részt vesz, úgyhogy bízom benne, hogy beleillik a játékstílusunkba.
Úgy tűnik, idén a magyar mezőnyből a szombathelyieknek sikerült leghamarabb összeállítani a keretüket a következő szezonra.
- Ha Brothers beválik, akkor ezzel be is fejeződött a csapatépítésünk, teljes a keretünk. Az amatőr szerződéssel rendelkező Simon Kristóffal együtt öt junior korú játékosunk van, a három légiósunk mellett pedig Will, Harazin, Simon László és Szabó alkotja majd a 12-es keretünket - zárta szavait Bencze Tamás.