Tudd meg még gyorsabban a Falcóról szóló híreket! Klikk, és like facebook oldalunkat!
Jövő héten 43. alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen a Göcsej Kupát. Ám ezúttal a címvédő Falco-SZOVA KC Szombathely nélkül. Az okokról Bencze Tamás, a sárga-feketék edzője mesélt honlapunknak.
– A felkészülés elején lefixáltuk a programunkat, melyben idén is szerepelt a Göcsej Kupa. Múlt pénteken kaptunk egy e-mailt a szövetségtől, hogy a szezont október 4-én, csütörtökön kezdjük a Sopronnal. Természetesen ezzel nincs bajunk, hiszen nagyon örülünk neki, hogy a tévé műsorára tűzte a Falcót. Ennek tudatában kértük a Göcsej Kupa szervezőit, hogy vasárnap már ne kelljen játszanunk, hiszen akkor hétfőre pihenőnapot kell adnom a fiúknak, ami teljesen felborítaná a felkészülésünk ritmusát. Kerestük a kompromisszumos megoldást, hiszen bár természetesen a bajnoki rajt elsőbbséget élvez, semmiképpen sem akartuk volna kihagyni a Göcsej Kupát. Évek óta résztvevői vagyunk, ráadásul ezúttal címvédőként szerepelhettünk volna. Szerettük volna a ZTE elleni meccsünket csütörtökön lejátszani. Először azt mondták, ennek semmi akadálya, hiszen a korábbi években is mindig csütörtökön kezdődött a torna, ám aztán végül úgy döntöttek, hogy a helyünkre meghívják inkább a Körmendet. Így most nem tudunk mit tenni, jövő hétvégére keresünk egy külföldi csapatot edzőpartnernek – mondta Bencze.