Szombaton délután 15:45-től a Fortress Lami-Véd Körmend együttesét fogadja hazai pályán a listavezető Falco-SZOVA KC Szombathely. A vasi „El Clásico” előtt fellapoztuk a történelemkönyveket.
Amióta átköltözött a Falco az Aréna Savariába, az alapszakasz mérkőzések során 6-szor találkozott egymással Szombathelyen a két megyei rivális. Érdekesség, hogy – a szombati derbihez hasonlóan – abból az első három márciusban volt.
Eddig 2 sárga-fekete győzelem mellett 4 vendég siker született. A kosárarány viszont 491-458 a javunkra, köszönhetően annak, hogy a Rába-partiak ha nyertek, szoros csatában tették, míg Kálmánéknak egyszer volt egy 27 (107–80) és egy 24 pontos (90-66) sikerük.
Rengeteg emlékezetes csatával gazdagodtunk az utóbbi pár évben. Akad köztük többek között 4000 nézős csarnokavató, de olyan meccs is, amikor Frazier 32/18-as pontmutatóval zárt…
Száz pontot eddig csak mi dobtunk a piros-feketéknek, ők 90 fölé még soha nem jutottak.
2009. január 24-én nyertünk utoljára hazai pályán az alapszakaszban a Körmend ellen (azóta persze arattunk már play-off és Magyar Kupa győzelmeket ellenük).
Falco - Körmend alapszakasz-csaták az Aréna Savariában:
2010. október 23.: Falco-SZOVA KC Szombathely – MJUS-Fortress Körmend 65-69 (11-21, 25-14, 12-17, 17-17)
Aréna Savaria, 3500 néző
Vezette: Bodnár P., Benczur T., Fodor A. (Gincsai)
Falco: Kálmán 17, Gilbert 15/6, Pankár -, Gosa 4, Alekszejev 18. Csere: Will -, Simon L. 5/3, Harazin 4, Szanati 2, Hajmásy -.
Körmend: Ruják 4, Moore 16/3, Ferencz 5/3, Bell 23/9, Dávid 4. Csere: Fodor G. 3/3, Németh 8, Davis 6, Boldizsár -, Hegedűs -.
2009. november 21.: Falco-SZOVA KC Szombathely – MJUS-Fortress Körmend 85-90 (17-23, 30-16, 18-21, 20-30)
Aréna Savaria, 3500 néző
Vezette: Hartyáni Zs., Hegedüs T., Frányó P.
Falco: Kálmán 21/3, Morris 13/3, Wilson 21/9, Kazlauskas 6/6, Horváth Z. 17/6. Csere: Jones 4, Feigl -, Borszéki 3/3.
Körmend: Thomas 20/9, Kutasi -, Ferencz 13/6, Scott 18, Alekszejev 19. Csere: Trummer -, Booker 11/3, Hegedűs -, Tóth G. 9/3.
2009. január 24.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Polaroid Lami-Véd Körmend 107–80 (29–23, 22–19, 26–19, 30–19)
Aréna Savaria, 3000 néző
Vezette: Pálla, Bognár, Török R.
Falco: Lakatos 2, Hudson 20/6, Csirics 18/6, Perincic 24/12, Horváth Z. 20. Csere: Kálmán 16/6, Vrsaljko 4, Borszéki 3/3, Vida -.
Körmend: Garland 10, Ferencz 10/6, Fodor G. 4, Banks 29, Bialek 4/3. Csere: Fodor M. 17/6, Trummer 2, Tóth G. 1, Hegedűs -, Kocsis T. 3/3.
2008. március 16.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Polaroid Lami-Véd Körmend 78–84 (20-29, 27-20, 14-16, 17-19)
Aréna Savaria, 3500 néző
V: Vígh, Papp, Cziffra
Falco: Kálmán 14/6, Doyne 14, Draughan 4, Kazlauskas 21/15, Feigl -. Csere: Váradi 4, Borszéki 7/3, Alekszejev 14.
Körmend: Thomas 13, Fodor G. 5/3, Ferencz 14/6, Ocitti 6, Vavra 8/6. Csere: Fodor M. 4, Henderson 12, McCants 2, Tóth G. 2, Trummer 18/15.
2007. március 7.: Falco KC Szombathely - Lami-Véd Körmend 90-66 (24-13, 21-17, 25-16, 20-20)
Aréna Savaria, 3500 néző
V.: Ádám J., Király L., Bognár T.
Falco: Kálmán 13/3, Frazier 32/18, Pankár 10/3, Wiley 7/3, Alekszejev 15. Csere: Will -, Borszéki 8, Feigl -, Gráczer 5/3, Szabó Zs. -.
Körmend: Fodor M. 5, Leslie 17/9, Ferencz 5/3, Ledoux 16, Vavra 11. Csere: Metelski 6, Kutasi 6/3.
2006. március 12.: Falco KC Szombathely - Lami-Véd Körmend 66-69 (21-20, 13-18, 17-19, 15-12)
Aréna Savaria, 4000 néző
V.: Hegedűs, Bodnár, Bognár
Falco: Kálmán 23/3, Pankár 8/6, Borszéki 9/3, Glavanic 15/6, Kalvelis 9. Csere: Váradi 2, Feigl -, Henrik -, Smith -, Szabó Zs. -.
Körmend: Archie 5, Lopatka 18/3, Ferencz 3/3, Trummer 3/3, Vavra 19/6. Csere: Hunter 11/3, Kutasi 2, Mujanovics 8/3.
Dőlt betűvel szedtük azokat a játékosokat, akik még most is tagjai a Falco, illetve a Körmend csapatának.