Nagyon fontos meccset nyert meg a Falco

Két vereség után talpra álltunk, és fontos lépést tettünk a felsőházba jutás felé. Kálmán győzelemmel ünnepelte születésnapját.

A felsőházi középszakaszba kerülés szempontjából kulcsfontosságú mérkőzés várt a Falcóra és az Albára. Kromah szerezte az első kosarat, de aztán 8-0-val válaszoltunk. Innentől az első negyed végéig őriztük 6-8 pontos előnyünket, tíz perc után 16-11-re vezettünk.

Borzasztóan sok volt a hiba és a kapkodás mindkét oldalon, nagyon gyenge színvonalú volt a meccs. A fehérváriaknál Kromah erőlködött, több-kevesebb sikerrel. A Falco viszont Martinics és Doyne vezérletével nem sokkal a vége előtt már tíz ponttal is vezetett, aztán a félidőre minden előnyt leengedett, így 36-36-os döntetlen állásról vonultak öltözőbe a csapatok.

A harmadik negyedre sem változott sokat a játék képe. Ugyanolyan gyenge volt a színvonal, a csapatok felváltva vezettek, de egyik fél sem tudott meglépni a másiktól. Az utolsó játékrész hajrájára aztán teljesen elkészült erejével a vendég csapat, Martinicsék játszi könnyedséggel szereztek fontos kosarakat, és végül, ha nehezen is, de nagyon fontos győzelmet arattak. Ráadásul az egymás elleni eredmény miatt is bíztató a 15 pontos siker.

Kálmán László szombati születésnapját tehát győzelemmel ajándékozta meg a csapat. Most jön egy hosszabb szünet, folytatás január elején a Jászberény ellen.

Falco-Trend Optika KC Szombathely – TLI-Alba Fehérvár
Gyenge meccs, fontos Falco győzelem
Vágvölgyi Bálint

Kálmán László, a Falco edzője: Nagyon rosszul indult a napom, de hál’ Isten a vége legalább jó lett. Úgy gondolom, hogy egyik csapat sem érdemelt győzelmet a mai mérkőzésen. Ha nem is olyan teljesítményt nyújtottunk, amit szeretnék, de kemények voltunk, harcosak voltunk, és a védekezésünk végre olyan volt, amilyet látni szeretnék. Persze most is voltak hibáink, de hittünk egymásban, hogy meg tudjuk csinálni. Rengeteg munka vár még ránk. Úgy látszik, a Kaposvárral és az Albával vagyunk körülbelül egy súlycsoportban, a Sopron, a Kecskemét és a Paks azért kiemelkedik a mezőnyből. Örülök neki, hogy nyertünk, és most olyan szájízzel és eredménnyel tudunk pihenőre menni, amivel elégedettek lehettünk volna év elején is. Bízom benne, hogy a januárunk ugyanolyan lesz, mint volt az első forduló.

Székely Norbert, az Alba Fehérvár edzője: Először is gratulálok a Falcónak, megérdemelték a győzelmet. A különbséget túlzónak tartom, ez egy kiegyenlített mérkőzés volt, a végére azonban elfáradtunk minden tekintetben. Nem találtuk meg az utat a gyűrűhöz, illetve amikor végre sikerült, akkor kihagytuk a tiszta ziccereket is. Ennyi kihagyott közeli dobással esélytelen mérkőzést nyerni, különösen idegenben. Ahhoz, hogy komoly mérkőzéseket is meg tudjunk nyerni, sokkal kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk, és túl kell lépnünk a saját árnyékunkon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!