Mitchell kezd formába jönni

Az amerikai légiós örül, hogy maradhatott a Falcóban.

A kéthetes próbajáték után a Falco-Trend Optika KC Szombathely együttesében marad Jonathan Mitchell. Az amerikai légiós a kórházba került Zseljko Zagorac pótlására érkezett a sárga-feketékhez, de Andjelko Mandics vezetőedző a további szolgálataira is igényt tart. A 27 éves erőcsatár a Falco legutóbbi kaposvári veresége alkalmával nagyszerű teljesítményt nyújtott, és a BB1.hu érdeklődésére elmondta, hogy izgatottan várja a folytatást, és bízik benne, hogy a jövőben is tudja segíteni a szombathelyieket.

- Nagyon örülök, hogy maradhattam Szombathelyen, és izgatottan várom a folytatást - kezdte Mitchell. - Úgy érzem, hogy jól sikerült számomra a Kaposvár elleni találkozó, hiszen meg tudtam mutatni, hogy kezdek formába lendülni, és tudom segíteni a Falcót. A vereség miatt azonban csalódott vagyok, csapatként sokkal jobban kell játszanunk, habár azt látni kell, hogy a Kaposvár hazai pályán nagyon kemény ellenfél.

Kaposváron már egészen jól mozgott
Vágvölgyi Bálint

A sárga-feketék trénere, Andjelko Mandics elégedettségét fejezte ki Mitchellel kapcsolatban, főleg ahhoz képest, hogy milyen állapotban érkezett Szombathelyre az amerikai kosaras.

- Úgy érzem, hogy már kezdek formába jönni, de elégedett még abszolút nem vagyok magammal. Szeretnék egyre jobb lenni, és még többet tenni a csapatom sikeréért - jelezte Mitchell. - Tetszik az ország, jól érzem magam Szombathelyen, de alig várom már, hogy egy kicsit kisüssön a nap. Úgy gondolom, hogy jó csapatunk van, ha mindenki visszatér, és együtt tudunk játszani, akkor szerintem bárkit megverhetünk a középszakaszban. Teher és nyomás nélkül kell játszanunk, és akkor jövő kedden a Zalaegerszeg ellen megszerezhetjük az első győzelmünket az alsóházban - mondta a BB1.hu-nak Jonathan Mitchell.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!