Nagy az öröm Bencze Tamásnál, kisfia született.
Tegnap délután 2 óra 40 perckor megszületett Bencze Tamás kisfia, Bencze Gergő. Az 51 centis pici 3 kiló, 30 dekával jött világra.
– A fiam és az anyukája is jól van, a tervek szerint szombaton vagy vasárnap jöhetnek haza – újságolta Bencze Tamás. – Természetesen bent voltam én is a kórházban, apás szülés volt. Óriási élmény volt. Mindenki nagyon örül a pici érkezésének, még a nagylányom, Vivi is. Még szerencse, hogy fiam született, különben biztos féltékeny lenne rá – mondta nevetve a boldog apuka.
Bencze Tamás és kisfia, Gergő
Bonyhádi Zoltán
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!