Két vesztes csapat találkozott egymással pénteken este Fürstenfeldben, a B-divíziós U18-as Európa-bajnokságon. A mieink ezúttal Belgiummal játszottak. Ezúttal is izgalmas, fordulatos mérkőzést vívott a két gárda, hol egyik, hol másik csapat volt előnyben. Ferenczi Tamás együttese az utolsó másodpercekben, 72-72-es állásnál labdát szerzett, és Pongó Marcell kosarával megnyerte a meccset. A Falco erőcsatára, Durázi Krisztofer 12, a Körmend hátvédje, Doktor Péter 7 pontot dobott.
Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője: A tegnapi vereség után ma az életben maradásért játszottunk. A belga csapat játékstílusa sokkal jobban feküdt nekünk, szervezett kosárlabdát játszottak, melyből fel tudtunk készülni. Védekezésben csapatszinten és egyénileg is nagyon jó teljesítmények születtek. A mérkőzést hamarabb is eldönthettük volna, de az utolsó negyedben külső dobásaink kimaradtak, közelről pedig nem sikerült pontokat szereznünk. Az utolsó másodpercekben Pongó Marci anticipációs képességeinek köszönhetően labdát szerzett, és kosarat tudtunk szerezni, de ugyanolyan fontos volt a kosár utáni alapvonali bedobás megszerzése, mely Mócsán Bálint nevéhez fűződik.