A Falco-Trend Optika KC Szombathely ma este 92-85-re nyert Zalaegerszegen. Így látta a mérkőzést a két vezetőedző:
Andjelko Mandics, a Falco edzője: Először is köszönöm a srácoknak, hogy Zalaegerszegen nyertünk, ami nem könnyű dolog. Bebizonyítottuk, hogy tudunk mi még jó kosárlabdát is játszani. Majdnem az egész meccsel meg vagyok elégedve, kivéve azt, hogy a ZTE-nek 12 támadó lepattanót engedélyeztünk. De ezt úgy pótoltuk, hogy nagyon jól ment a támadásunk és így meg tudtuk tartani az előnyt. A ZTE is küzdött, egy kicsit a mi malmunkra hajtotta a vizet, amit Lekli a technikaival csinált a végén, pedig már nem annyira fiatal játékos, hogy ilyen hibát kövessen el. Azért vagyok boldog, mert megmutattuk, hogy tudunk és bírunk jól kosárlabdázni. Sok minden történt a Nyíregyháza meccs után. Sok kommentár érkezett a nyilatkozatomra, hogy én és a csapat nem jól működünk együtt. Én egy szóval sem mondtam, hogy bárki a Falco játékosai közül rossz játékos, és nem tud kosárlabdázni, én csak annyit mondtam, hogy nem volt elég akarat. Ez volt a problémánk a Nyíregyháza elleni meccsen. Ma viszont jó eredményt értünk el, aminek igazán örülök.
Raúl Jimenez, a ZTE edzője: Csapatként azokon a dolgokon tudunk javítani, amit az ellenőrzésünk alatt tartunk. Én nem az a fajta edző vagyok, aki általában panaszkodik. Tisztelem a játékvezetőket és nagy tisztelettel vagyok a bajnokságban szereplő csapatok és a Magyar Kosárlabda Szövetség iránt. Úgy gondolom, hogy ma este Magyarország legjobb játékvezetői voltak itt. Valóban így gondolom, az első, Debrecenben töltött évem óta dolgozom velük. A mérkőzésen mindenki követ el hibákat. A játékosok és az edzők is. Én egy olyan csapatra vágyom, amelyik sohasem külső tényezőkben keres kifogásokat. Néhány percig nagyon jó kosárlabdát játszottunk és mégis veszítettünk, mert hibákat követtünk el. Gratulálok a Falcónak, Ők egy rossz helyzetben levő jó csapat, akik a jelen helyzetüknél jobban játszottak és ennek köszönhetik a győzelmet.