A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely hivatalos honlapján közölte, hogy Krivacsevics Márkó a sárga-feketék játékosa lesz ősztől.
Ismerősen csenghet a Krivacsevics név a szombathelyiek számára, hiszen Krivacsevics Dragoljub, az első légiósok egyike, még az egykori Jugoszláviából érkezve, 1990-től sok szép évet töltött el Szombathelyen, vele jutottak fel a vasiak az A-csoportba, majd az 1994/95-ös zalaegerszegi kitérője után még visszatért Szombathelyre. Krivacsevics még 44 évesen is játszott, aztán edző lett, jelenleg a Vasas Akadémia női kosárlabda-szakosztályát vezeti.
Gyermekei, követve édesapjukat ugyancsak kosárlabdázóként keresik kenyerüket. Krivacsevics Tijána a magyar válogatottban is rendszeresen játszott az elmúlt években, míg öccse a tengerentúlon is bizonyíthatott. A Vasas által nevelt magasember már 2013/2014-ben a Vasas NB I/B-s csapatában játszott, aztán 2015-2017 között a Miami Dade CC-nél 8JUCO) 50 meccsen szerepelt, majd 2017-ben már második éve az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjjal a világ első számú egyetemi bajnokságában, illetve amatőr bajnokságában, az NCAA-ben szórta a kosarakat. A sokszoros korosztályos válogatott játékos előbb a Duquesne (NCAA), majd az Indiana University of Pennsylvania Crimson Hawks (NCAA2) csapatánál szerepelt, utóbbi együttesnél 33 bajnokin 5.8 pontot és 2.8 lepattanót átlagolt, a 3 pontosokat 50%-os, míg a büntetőket 58%-os hatékonysággal dobta.
Az 1996 novemberében Budapesten született Márkó mára 206 centiméter magas lett és erőcsatárként az U18-as és az U20-as korosztályos válogatottban is megfordult már, most pedig Gráczer György ügyvezető elmondta, a Falcóba tart.
– Valóban újabb örömhírt tudunk megosztani szurkolóinkkal, hiszen újabb tehetséges magyar kosaras csatlakozik keretünkhöz. Az egyeztetések véget értek, Márkóval mindenben megállapodtunk, 1+1 évre érkezik Szombathelyre – tette hozzá a falcokc.com-nak Gráczer György.