Közel kerülhet a nyolchoz a Falco

Ha a sárga-feketék legyőzik a Kaposvárt, gyakorlatilag bejutnak a play-offba.

Ha matematikailag még nem is biztosíthatja be nyolcba jutását, de nagyot léphet afelé a Falco, amely közvetlen riválisát, a Kaposvárt fogadja az Aréna Savariában. A sárga-feketéknek csak eggyel van több győzelmük, a playoff szempontjából kiemelten fontos lesz tehát a találkozó mindkét félnek. A középszakaszban az első meccset 94-74-re a somogyiak nyerték, akiknek dolgát nehezíti, hogy a Pécs elleni vereség alkalmával bokasérülés miatt a szezon hátralévő részére elvesztették Marko Spicát, de jelen állás szerint úgy néz ki, hogy Hrvoje Puljko sem játszhat, míg a vasiaknál visszatérhet térdsérülése után Simon Kristóf.

- Nagyon jó ellenfél ellen lépünk pályára. Elsősorban a gyorsindítások megakadályozására kell figyelnünk. Hazai pályán sokkal jobban játszunk, mint idegenben, ezért ezt a találkozót meg kell nyernünk. Simon Kristóf már leülhet a padra, így a rotációnk bővebb lesz, Thomasnak viszont továbbra is derékfájdalmai vannak, de ő is bevethető - mondta Kálmán László, a Falco edzője.

Nem a Kaposvár a favorit, de győzni jönnek Szombathelyre

Sérültek ide, vagy oda, nincs más esélye a Kaposvárnak, mint nyerni Szombathelyen, különben lemondhat a play-offról.

- A szombati mérkőzésen nem mi vagyunk a favoritok, köszönhetően főleg a sérüléseknek, de óriási szükségünk lenne a győzelemre. Ha csak egy százaléknyi sanszunk is van, szeretnénk majd azt is megragadni. Spica mellett jó eséllyel Puljko sem fog játszani - vélekedett Kmézics Zorán, a Kaposvár edzője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!