Kosárlabda: Simán győzött a bajnok az újonc ellen

A második negyedben robbantott a Falco.

A Falco úgy ahogy tavaly, idén is címvédőként az újonc ellen kezdte meg a bajnoki szezont. A csapat felé a nyári átigazolási időszak után nagyok az elvárások, az abszolút újonc NKA pedig először mérettethette meg magát az élvonalban - írja a bb1.hu.

Scherer szerezte az NKA Pécs történetének első két pontját az élvonalban, Tanoh Dez mutatkozott be egy hármassal új csapatában, Benke Szilárd váltotta két pontra Keller átadását, Kerpel-Fronius egyenlített egy triplával. Benke Szilárd négy pontot szerzett gyorsan, Tanoh Dez zsákolása után Manjgafic célzott pontosan távolról, Keller fejezett be szépen a gyűrű közeléből, ráadásul plusz egyet is mellé tett (14-8).

Meleg egy pontot a vonalon hagyott, Benke Szilárd újabb hármast süllyesztett el, ráadásul egymás után kettőt, jött is a pécsi időkérés. Ez jót is tett az újoncnak a negyed második felében feljavult a játékuk, 14-7-re megnyerték ezt a szakaszt, így a nyitóperiódus után 4 pont volt a hátrányuk. 27-23

Falco KC-NKA Universitas Pécs 2023
Mészáros D. Zsolt

A második negyed elején Perl vette magára a pontszerzés terhét, ennek köszönhetően 8-0-t futott a Falco, ezt Manjgafic törte meg két ponttal, de Barac azonnal válaszolt, ráadásul 2+1-el. A Falco jelentősen feljavult a következő időszakban Stefan Pot ziccere után, már 20 pont fölé kúszott a különbség és még csak a negyed felénél jártunk (48-27).

Tiby maradt üresen a palánk alatt, természetesen nem rontott Manjgafic próbálta húzni magával csapatát, de védekezésben teljesen szétesett az NKA. Durmo hármasával 17 pontra zárkózott a vendég csapat, erre Tiby és Pot révén három tripla volt a válasz, Lukácsi mutatott be szép 2+1-et, de Pot és Krivacevic kosaraival már 25 pont volt a differencia. A negyed utolsó két percét 4-3-as eredménnyel hozták le a csapatok, a címvédő Szombathely így összesen 42 pontot termelt a második felvonásban, ennek köszönhetően 26 pontos előnnyel mehetett a nagyszünetre. 69-43

Falco KC-NKA Universitas Pécs 2023
Mészáros D. Zsolt

Keller faultolt hármasnál, Manjgafic mindhátom büntetőjét bedobta, majd egy labdát is elcsent, Meleg fejezte be a gyorsindítást. Perl faulttal együtt is kosarat dobott, a plusz egy kimaradt, Benke Szilárd zsákolt nagyot, Meleg triplájára Perl válaszolt két ponttal. Pongó szerezte meg első pontjait a Falcóban egy triplával, Meleg egy pontot a vonalon hagyott, Perl tett vissza egy támadólepattanót (80-52).

Benke Krisztián floatere hullott be, Manjgafic pöcizett vissza egy rossz dobást, a túloldalon Keller tette meg ugyan ezt. Benke Krisztián törte fel a hazai védelmet kétszer négy pontért, Tanoh Dez maradt teljesen üresen kint, nem is hibázott. Manjgafic 2+1-e után Tanoh Dez hozta kihagyhatatlan helyzetbe Baracot, Meleg kapart össze egy támadólepattanót, a befejezés onnan már nem volt nehéz, Tanoh Dez megint elsüllyesztett egy hármast. Barac két pontja után a Pécs időt kért, de a negyedben már nem esett több pont. 94-65

Falco KC-NKA Universitas Pécs 2023
Mészáros D. Zsolt

Barac sportszerűtlenje után Benke Krisztián dobta be mindkét büntetőt, Manjgafic dudaszóra talált be. Jordano is megszerete első pontjait, Durmo egy pontot a vonalon hagyott, Krivacevic mutatott be egy 2+1-et, majd egy zsákolásával átlépte a 100-at a Falco. Meleg és Pot váltott kosarat, Manjgafic tette fel Meleg parádés passzát, az utolsó öt percre pedig Kovács floaterével és 27 pontos különbséggel érkeztünk meg.

A hátralévő időben már csak a különbség volt a kérdés, a Falco magabiztos győzelemmel indított a bajnokságban. 112-92

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!