Falco vereség, Bencze Tamás távozik

A Körmend a második félidőben lemosta a pályáról a szombathelyieket.

FRISSÍTVE

Gráczer György ügyvezető a www.falcokc.hu-nak elmondta, hogy Bencze Tamás a mérkőzés után felajánlotta, hogy közös megegyezéssel távozik a csapat éléről. Ezt a klub elfogadta.


A körmendiek új igazolásának, Muhammad El-Aminnak a papírjai már a hét közepén megérkeztek, de Hencsey Tamás edző nem nevezte a kezdőbe a vasi El Clásico-n.

A meccs első pontját Fodor szerezte büntetőből, de aztán 2 és fél perc után már 9-1 volt az állás. Török hintett két triplát, a Falco viszont megint tudott váltani, így 4:18 volt hátra, amikor 14-9-nél időt kértek a vendégek. Beállt El-Amin, aki első három dobását értékesítette, 18-15-nél Bencze Tamás kényszerült lépni egyet az asztalhoz. Az első játékrész 22-22-es döntetlent hozott.

A második negyed elején 4-6 ponttal vezettek a sárga-feketék. A negyed derekán Rakocsevics ziccerből egyenlített (33-33), majd 38-35-nél jött az újabb Falco timeout. Az utolsó két percre átvette a vezetést a Körmend, a hajrát elrontotta a Bencze-legénység, így a szünetre 44-45-ös állással mehettek öltözőbe a csapatok. Elsősorban a 16-16 pontos Robinson és Zagorac, valamint a 20 pontos El-Amin játszott extrán.

Falco-Trend Optika KC Szombathely – Inkognito Fashion Körmend BC
El-Amin az első félidőben extrát játszott
VB

A Falco jött ki jobban a szünet után, alig telt el 2 perc, és Zagorac triplájával visszavették a vezetést (49-47). Beragadt a Körmend, 54-49-nél jött is az időkérés. A szombathelyiek már 8 ponttal is vezettek (62-54), amikor Rakocsevics büntetőivel araszoltak előre a piros-feketék, sőt egy 8-0-s rohammal egyenlítettek is. Moore is belelendült, másfél perccel az etap vége előtt, 64-67-nél Bencze kért időt. Kosár esett itt is, ott is, így a lényeg nem változott, ugyanis Moore duplája már időn túli volt.

Az utolsó, mindent eldöntő játékrész 68-71-ről indult. 8-0-val kezdett az MTE, zúgott a „Tíz! Tíz! Tíz” rigmus a vendég táborból, Bencze pedig időt kért. Teljesen szétesett a Falco támadójátéka. Négy percet kellett várni az első hazai pontra, Zagorac szerezte, büntetőből. A negyed derekán már 16 volt a különbség. 3:58 volt hátra, amikor 70-85-nél Bencze Tamás még megpróbálkozott egy időkéréssel, pedig ekkor már tisztán látszott, hogy csapata feladta. Nagy csoda már nem is történt, a különbség csak azért nem lett nagyobb, mert a Körmend elszórakozta a végét.

Mestermérleg:

Bencze Tamás, a Falco edzője: Nehéz helyzetben vagyok, mert három negyeden keresztül rendben volt ez a meccs. Ami a negyedik negyedben történt, az érthetetlen és méltatlan volt az előtte történtekhez. A játékosaim és a magam nevében is elnézést kérek a szurkolóktól a negyedik negyed miatt. A Körmendnek a gratuláció így is jár, mert hiába vezettünk többször is 5-6 ponttal, ők vissza tudtak jönni és tartani tudták az eredményt. A teljes védekezésünk mondott csődöt az utolsó etapban, ami azért furcsa, mert ez eddig mindig működött.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez és köszönöm a szurkolóknak a biztatást, nagy szükség volt rájuk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Az, hogy ma 93 pontot tudtunk dobni, az mindenképpen fontos volt, nyilván ehhez kellett egy El-Amin is, aki az első félidőben nagyon extrát nyújtott. Az első félidőben Rakocsevicsen nagyon látszott, hogy a héten még nem edzett, a szünetben vele külön is beszéltem. Mondtam neki, ha egy kicsit többet hozzá tud tenni, akkor meglehet a győzelem. Tett hozzá bőven, de az egész csapat érdeme volt ez a győzelem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!