Elveszítette a döntőt a Falco

Gyenge játékkal rukkoltak elő a Horváth Zoltán Emléktorna fináléjában a sárga-feketék, megérdemelten nyert a Komarno.

Bár a tegnap esti orvosi vizsgálat után kiderült, hogy nem komoly Dobos László térdsérülése, ennek ellenére Kálmán László vezetőedző nem kockáztatta meg a center játékát a VI. Horváth Zoltán Emléktorna döntőjében.

Bár a falcós Atkins szerezte az első kosarat, valamivel több, mint három perc után már 8-2-re a szlovákok vezettek, időt is kért Kálmán. Hiába jött fel ezt követően egy pontra a csapata, megint elhúzott az ellenfél. Rengeteg hiba jellemezte a szombathelyiek játékát, főleg támadásban, így könnyedén kontráztak a piros-fehérek, akik ráadásul elég jól is dobtak. Az első negyed után 22-17 volt az állás.

A második negyed derekán átvette a vezetést a Falco, igaz, csak egy pillanatra. Továbbra is sok volt a hiba a vasiaknál, lépéshibák, eladott labdák és számtalan rossz büntető jellemezte Wrightékat. Elég gyenge színvonalú első félidő után 36-33 volt az állás a nagyszünetben.

A második játékrész elején továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Kereken huszonhat perc telt el a meccsből, amikor Thompson tripláját követően Kálmán időt kért, mert 49-41-re elhúzott a torna egyetlen külföldi csapata. Valamennyit csökkent a differencia, 55-49-ről indult az utolsó felvonás.

Három perc után már tízzel vezetett a Komarno (63-53), a Falco teljesen tanácstalan volt támadásban, és a védekezése is sokszor átjáróháznak bizonyult. Időt is kértek a hazaiak, akik a fináléban papíron vendégként szerepeltek. 69-53-nál már tizenhat pont is volt közte. Bár a végére közelebb kerültek a szlovákokhoz a sárga-feketék, a tornagyőzelemre már nem jelentettek veszélyt. Megérdemelten viheti haza a kupát a Komarno.

BC Komarno-Falco KC Szombathely felkészülési kosárlabda-mérkőzés
Megint a gyengébbik arcát mutatta a Falco
Bonyhádi Zoltán

Andjelko Mandics, a Komarno edzője: Nagyon jó szervezésű torna volt, remek csapatokkal, köszönjük a meghívást, hogy itt lehettünk. Csakúgy, mint a Paks ellen, ma is jól játszottunk. Sokkal jobban néztünk ki, mint egy hete, amikor a Falcótól kikaptunk hazai pályán. Látni lehet, hogy szépen alakulunk, fejlődünk. Sok sikert kívánok a Falcónak a bajnokságban és a FIBA Kupában egyaránt.

Kálmán László, a Falco edzője: Nagyon puhák és tompák voltunk ma, elsősorban támadásban. A védekezésünk nem volt rossz, bár a végére 83 pontot kaptunk, de ez csak azért volt, mert akkor már ki kellett nyílnunk, és kockáztattunk. Katasztrofális százalékkal dobtunk hazai pályán, egy kicsit ad hoc jellegű volt az egész, így sajnos nem lehet meccset nyerni. Ma nem volt egy igazi nyerő típusú vezérünk a csapatban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!