Katonás csapat vendége lesz a Falco

Megállítanák a Kecskemét jó szériáját Váradiék.

Ma este Kecskeméten játszik a Falco KC Szombathely a középházi középszakasz 6. fordulójában. A hetedik helyezett sárga-feketéknek idegenben nagyon nem megy, legutóbb Pécsett kaptak ki, míg a KTE remek formának örvend, és már csak két győzelemre van a rájátszást jelentő nyolcadik pozíciótól.

- Ha tudunk agresszívan és okosan játszani, akkor tudunk nyerni idegenben. A Kecskemét egy nagyon katonás csapat, végig ugyanolyan „hadrendben” játszik. Mindenkinek megvan a saját feladata, a három légiós határozza meg az arculatukat, de a magyarok is nagyon hasznos kiegészítő játékosok. Nem lesz egyszerű dolgunk, ráadásul a KTE most nagyon jó formában van, de szeretnénk megtörni a jó sorozatukat, és a saját idegenbeli szériánkat. Burgess a héten betegeskedett, eddig nem is edzett a héten, de bízom benne, hogy pályára tud lépni valamennyi időre. Thomas dereka sem az igazi még, úgyhogy továbbra is ezekkel a problémákkal küzdünk - vélekedett az esélyekről Kálmán László, a Falco edzője.

A KTE edzője maximális koncentrációt vár

Remek szériában vannak a hazaiak, akik három győzelemmel a hátuk mögött fogadják a sárga-feketéket.

- Ha győzni akarunk a szombathelyiek ellen, akkor maximális koncentrációval és küzdeni akarással kell belevetnünk magunkat a mérkőzésbe, ahogy eddig is tettük a középszakasz során. A Falco játékosai remek egyéni kepeségekkel rendelkeznek, úgyhogy az egy-egy elleni védekezésre és a kinti dobásaikra nagyon oda kell figyelnünk. Nem lesz hiányzónk, mindenki számíthatok - mondta Borisz Maljkovics, a hazaiak mestere.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!