Vasárnap este hat órától a - Körmend tegnapi veresége után most már egyedüliként - listavezető Falco a nyolcadik Kaposvárt fogadja. A találkozó érdekessége, hogy a hazaiak mestere, Kálmán László és a sárga-feketék történetének legsikeresebb edzője, Szrecsko Szekulovics először meccsel egymás ellen.
- A Kaposvár egy feljövőben lévő csapat, amely meccsről meccsre jobban játszik. Így volt ez a Szolnok ellen is, ám akkor balszerencsés körülmények között hosszabbítás után kikaptak. Kevesen voltak, és a végére elfáradtak, ez döntött. Úgy érzem, bárkire veszélyesek lehetnek, mert az új játékosaik kezdenek egyre jobb formába lendülni és összeszokni a többiekkel. Ahhoz, hogy győzni tudjunk, elsősorban a fáradtságot és saját magunkat kell legyőznünk. Bízom benne, hogy sok szurkoló kijön majd a meccsre, és belehajszolnak minket a győzelembe. Nem lesz egyszerű, de nyernünk kell. Fontos még, hogy megállítsuk a kettő-kettő játékaikat, valamint a lepattanókra is – főleg a saját palánkunk alatt – figyelnünk kell, tavaly ugyanis elsősorban azért veszítettünk ellenük, mert nem zártuk ki eléggé a Spica-Hendlein párost. Nagyon örülök neki, hogy Szrecsko Szekulovics visszatért Magyarországra, köztudott, hogy én nagyon jó viszonyt ápolok vele, rengeteget köszönhetek neki én is még játékos koromból. Nagy élmény lesz vele újra találkozni, drukkolok neki, de azért bízom benne, hogy holnap nem fog örülni a lefújás után - mondta Kálmán.
Szekulovics tiszteli a Falcót
Jelen állás szerint hiányzója csak a somogyiaknak lesz: Grebenár Péter, Fodor Márton és Papp Péter továbbra is sérült, az új igazolás, Hrvoje Puljko viszont visszatérhet korábbi csapatához.
- Örülök, hogy Szombathelyre megyünk, biztos találkozom majd a régi barátaimmal, akiket már hosszú ideje nem láttam. Nagyon tisztelem a Falcót, amely idén is remek eredményeket ért el. Ugyanazt várom, mint a Szolnok ellen, egy nagyon nehéz mérkőzést. Egy kicsivel nagyobb nyomás van most a Falcón, hiszen ők játszanak hazai pályán, mindenki elvárja tőlük a győzelmet. Mindenki tudja, hogy Szombathelyen mennyire nehéz vendégként játszani, mert rendre tele a csarnok, hatalmas a szurkolás, ott aztán a drukkerek tényleg a hatodik játékosnak számítanak. Láttam több meccsüket is idén, csapatként erősek, minden posztra akad jó játékosuk, talán a fiatal Váradi Benedeket emelném ki, hiszen ő extra, az egyik legstabilabb játékosuk, csakúgy, mint nálunk Benke Szilárd. Biztosan sok pozitív hozadéka van annak, hogy szerepelnek a nemzetközi porondon, a FIBA-kupában. Ettől függetlenül természetesen azért megyünk, hogy egy jó meccset játsszunk, és lehetőség szerint nyerjünk. Először fordul elő, hogy Kálmán Laci barátom ellen meccselek. Nagyon jó játékos volt, és szerintem most jó edző is. Nagyon örülök neki, bár egy kicsit biztosan furcsa is lesz, hiszen most ellenfelek leszünk. Persze nem igaziból, csak a pályán - mondta Szekulovics.