A Falco szenzációsan teljesített eddig a Paks elleni negyeddöntők során. Az alapszakaszgyőztes ASE összeteheti a két kezét, hogy szerdán a sárga-feketék teljes mezőnysora hiányzott, hiszen könnyen lehet, hogy most 2-0-s előnnyel utazhatnánk Tolnába. Egy-egyről folytatódik a párharc, Kálmán László fiai idén még nem tudtak nyerni a Gesztenyés utcában, talán majd most...
Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
– Nagy dolognak tartom, hogy ki tudtunk egyenlíteni a Paks ellen, bízom abban, hogy ezt a formát és ezt a játékot meg tudjuk ismételni a harmadik meccsen is. Nem lesz könnyű dolgunk, mert az ASE hazai pályán erős, de mi sem vagyunk rossz formában. Továbbra is a célunk a négybe jutás, szerintem, ha nem is ötven, de negyven százalék esélyünk van rá. Ehhez azonban legalább három játékosomnak maximumot kell nyújtania, és csapatként is jól kell dolgoznunk kedden. Martinics továbbra sem játszhat, de a legutóbb visszatérő Perl és Doyne sokat hozzátett a játékhoz, nagyon fontos láncszemei ennek a csapatnak, stabilabb lett általuk a mezőnysorunk. Bízom benne, hogy ha nem is negyven percen át, de kedden is tudnak nekünk segíteni - mondta Kálmán.
A Paks berezelt, Jonest is bevetik
Sokaknak talán meglepő volt, hogy a Falco mindkét meccsen uralta a palánk alatti területet, az ASE tehát alaposan megérezte a sérült Jarrod Jones hiányát. Most, hogy egyenlítettek a sárga-feketék, úgy tűnik, Dzunics mester is beveti aduászát.
– A párharc élesedik, ahogy az várható volt, semmi különös nem történt eddig. Ahhoz, hogy nyerjünk a harmadik mérkőzésen, mindenképpen javítani kell a védekezésünkön. Szombathelyen nagyon puhán játszottunk, ami különösen a lepattanózáson látszott, sok támadó lepattanót engedtünk a Falcónak, ami még egyszer nem történhet meg. Ha visszatérünk a rendes védekezésünkhöz, megnyerhetjük a találkozót. Jarrod Jonest benevezzük a meccsre, bár a hosszú kihagyás után még vissza kell szoknia a csapatba, ő úgy érzi, készen áll, edzésen már együtt dolgozott velünk. Wise továbbra is sérült, rá nem számíthatok - mondta Dzunics.