Kálmán: Intelligens, jó játékosokat igazoltunk

A Falco edzője szerint az új csapat szerkezete elég komoly lehet, ha összeérnek a játékosok.

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Falco KC Szombathely kosárlabdacsapata. Amíg hétfőn csak nyolc magyar, addigra kedden már a teljes keret szerelést húzott, tehát a szurkolók már „élesben" is láthatták, mire képesek Zsarko Csomagicsék.

- Idén próbáltunk egy olyan csapatot összerakni, amely természetesen támadó szellemű - hiszen én azt szeretem, ha látványos támadójáték van a pályán -, de valamilyen szinten a védekezése is stabilabb. Az első két edzés alapján a játékosok nem is igazolták ennek ellenkezőjét, sőt én azt gondolom, hogy nagyon keményen dolgoznak, hiszen ahogy az most is látható, edzés után is itt maradnak és gyakorolnak - mondta érdeklődésünkre Kálmán László edző. - Teljesen pozitív személyiségeket tudtunk igazolni, bízom benne, hogy ez a csapatjátékunkon is látszani fog. Azt gondolom, hogy nem mindig a 15-20 pontos emberek lesznek a legjobbak, hanem azok, akik csapatként tudnak együtt gondolkodni és dolgozni. Remélem, hogy ez a csapat ilyen lesz, és akkor meg tudjuk ismételni a tavalyi eredményeinket.

Légiósok a Falco edzésén
A Falco új igazolásai
Vágvölgyi Bálint

Ezt követően aztán a Falco edzője egyénileg is végigment a hat új fiún, hiszen kíváncsiak voltunk arra, miért pont őket választotta.

- Butorac egy stabil dobó, ha észnél van, egy „tűzkezű” gyerek. Azt gondolom, hogy ő meglepetésember lehet a magyar bajnokságban. Csomagics nagy munkabírású, már a mozdulatain is látszik, hogy mennyire rutinos, nagyon érti ezt a játékot. Van Slyke szerintem életveszélyes, őt nem lehet üresen hagyni, mert azonnal dob, és nagyon jó százalékkal is teszi azt. Aki kilencven százalék fölött tudja dobni a büntetőt, az fejben nagyon ott van, és ő magas ember létére ilyen. Szerintem ő nagy segítségére lesz a csapatunknak. Atkins remek csapatember, és bízom benne, hogy jól fogja forgatni a csapatunkat. Gyors, kreatív játékos, akinek nagyobb teret fogok adni, mint amennyit a görög csapatánál kapott. Bízom benne, hogy vezér tud lenni a csapatunkban. Wright a palánk alatt stabil és magabiztosnak tűnik, de az egy-egyei is életveszélyesek, és akár kintről is képes betalálni, mert nagyon stabil a dobása. Dobos Laciról pedig azt gondolom, hogy a termetével a palánk alatt ő is rendet tud tenni, úgyhogy ő is nagy hasznunkra lehet. Az első benyomások tehát rendkívül pozitívak, természetesen most még csak két edzésen vagyunk túl, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de azt már most lehet látni, hogy ez a szerkezet elég komoly lehet, ha összeérik, és mindenki azt teszi, ami a dolga. Szerintem intelligens, jó játékosokat igazoltunk - zárta szavait Kálmán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!