Hazai pályán, a megyei rivális Körmend ellen javíthat pécsi veresége után a Falco-Trend Optika KC Szombathely. Ezúttal sem vár könnyű meccs Kálmán László fiaira, bár idén eddig mindkét vasi rangadót a sárga-feketék nyerték. Sőt, a Falco edzője már tavaly is sikerrel vette az El Clásicót.
Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Nagyon jó formában van a Körmend, úgyhogy egyáltalán nem számítok könnyű meccsre. Amióta Déri Csaba az edzőjük, azóta megtáltosodtak a piros-feketék, nagyon jó választás volt az ő személye. Valamit tényleg nagyon jól csinál „Gumi”... Felszakította azokat a gátakat, amik sokáig feszélyezték a játékosokat. Ahhoz, hogy bebiztosítsuk a helyünket a legjobb nyolcban, a holnapit mindenképpen meg kell nyerni. Védekezésben stabilabbnak kell lennünk, bár úgy érzem, az utóbbi meccseinken már nem védekeztünk olyan rosszul. Visszanéztem a pécsi vereségünket, és ott is találtam olyat, amikor döntő szituációban, könnyű helyzetekben rontottunk, de ez csak odafigyelés és koncentráció kérdése lett volna. Tudom, hogy sok meccsünk van egymás után, nem egyszerű a játékosok sorsa sem, de ilyen a versenykiírás, ezt el kell fogadni. Ma már mindenki tudott edzeni, még nem döntöttem el, hogy ki marad ki, majd csak a holnapi meccs előtt nevezem meg a három légiósunkat - mondta Kálmán László.
Déri gratulál a Falcónak
Amióta Déri Csaba irányítja a Körmendet, jönnek az eredmények a piros-feketéknél. Ferenczék előbb elkerülték a play-outot, majd harcba szálltak a rájátszásért. A középházban egyelőre még veretlenek (Pécsen és hazai pályán a Szeged ellen is nyertek), legutóbbi hat meccsükből ötöt sikerrel vettek. Igaz, idegenben a tizenhárom fellépésükből tízet elveszítettek...
- A középszakaszt az utolsó helyről kezdtünk, úgyhogy mondanom sem kell, minden győzelemre nagy szükségünk van. Főleg az idegenbeli bravúrokra, melyre most itt lesz egy remek alkalom. A Falco az alapszakaszban nagyon szép teljesítményt nyújtott, le a kalappal előtte. Már a szezon elejétől kezdve nagyon magabiztosan játszott, csak az utolsó meccsen bukta el a felsőházat. Gratulálok nekik az idei szezonjukhoz, ami eddig történt az nagy dolog, hiszen a tavalyi évük után sikerült egy teljesen új, eredményes csapatot építeniük. Élénken él bennem a januári találkozásunk, akkor egy nagyon magas színvonalú meccset játszottunk, csak a külső dobásainkon múlt, hogy nem tudtunk nyerni. Most is igyekeztünk maximálisan felkészülni belőlük, szerdán a teljes csapattal a helyszínről néztük meg az Alba elleni bajnokijukat. Nagyon várjuk már a megyei rangadót, amely számomra különös jelentőséggel bír, hiszen korábban voltam játékos és edző is mindkét klubnál. Telt házas, nagy meccset várok, a játékosaimon is érezni a felfokozott várakozást. Mivel sokan idegen országból jöttek, elmagyaráztuk mindenkinek, hogy mit jelent a két klubnak, a közönségnek ez a meccs. Latinovics tegnaptól már teljes értékű edzésmunkát végez, vasárnap még nem volt teljesen egészséges, azért is játszott kevesebbet. Farkas viszont még csak most kezdte meg a könnyített futóedzéseket, neki még kell egy-két hét, mire ismét bevethető lesz - mondta Déri Csaba.