A Falco-Trend Optika KC Szombathely január közepén legyőzte a PVSK-t, majd idegenben verte a bajnok Alba Fehérvár gárdáját. A két győzelmet azonban két vereség követte: a 18. fordulóban a Sopron KC távozott győztesen az Aréna Savariából, majd a Szeged vendégeként sem sikerült győzniük a sárga-feketéknek. Bognár Kristóf szerint most jól jön a szünet a vasiaknak.
– A Szeged elleni első két negyed borzalmas volt. Nem tudtunk megfelelően játszani, nem kaptunk ritmust a védekezésünkből. A Szedeáknak - velünk ellentétben - sok minden összejött, és ez meg is látszott a félidei eredményen. A harmadik negyedben ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Az utolsó negyedre összekaptuk ugyan magunkat, de akkor már késő volt sajnos, így csak szépíteni tudtunk a végére.
Az Alba legyőzése után úgy tűnt, végre megindulhat felfelé a Falco, de a bravúr után, mintha valami ismét megtört volna a szombathelyi csapat játékában.
– Az Alba ellen nagyon jól játszottunk, úgy, ahogy mindig kellene. Ellenük remek volt a védekezésünk és támadásban is tudtunk szép megoldásokat mutatni. A Sopron és a Szeged ellen ezek nem jöttek össze, de dolgozunk és próbáljuk visszanyerni azt a formát, amit Székesfehérváron mutattunk.
A héten Magyar Kupa mérkőzéseket rendeznek, de a Falco nem szerepel a legjobb nyolc között, így egy hete lesz Andjelko Mandics edzőnek, hogy javítson csapata hibáin.
– Talán ez most jól is jön nekünk. Kaptunk pár nap pihenőt, így kicsit most regenerálódunk és a betegeskedő játékosoknak is van idejük felépülni. A hét közepén elkezdjük az edzéseket és újult erővel fel tudunk készülni a jövő heti mérkőzésre.
A Falco jelenleg a nyolcadik helyen áll az alapszakaszban, de sűrű a mezőny, szinte megjósolhatatlan, hogy az alsóházból ki lesz az a két csapat, amelyik bejut a play-off-ba.
– Szerintem nekünk összejöhet, de ehhez mindenképpen össze kell kapnunk magunkat. Jobb játékot, jobb védekezést kell mutatnunk, hogy bekerülhessünk a rájátszásba.
Bár a Falco az elmúlt két mérkőzésen gyengébb eredményeket ért el, Bognár Kristóf azonban rendre csapata egyik üde színfoltja volt.
– Annak örülök, hogy mostanában kicsit többet hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez, de sajnos ezeknek a vereségek miatt most kevesebb értékük van. A folytatásban szeretnék ennél is jobb lenni, vagy legalább ezt a szintet megtartani – mondta a Falco 20 éves játékosa.