Jó az összhang a Falcónál

Szabó Miklós az eddigi felkészülési mérkőzéseken még nem foglalkozott a faultokkal.

A Falco KC Szombathely szurkolói az eddigi edzőmérkőzések során többször is aggódtak amiatt, hogy a sárga-feketék kezdő centere, Szabó Miklós hamar faultproblémákba keveredett. A játékos honlapunknak elárulta, hogy ennek még nincs különösebb jelentősége.

– Beszéltünk erről az edzőnkkel, de igazából azért engedtem meg eddig több faultot, mert tudtuk, hogy csak edzőmérkőzés volt – mondta Szabó Miklós a BB1.hu érdeklődésére. – Ennek nem tulajdonítunk különösebb problémát, mert tudtam, hogy akkor is játszhatok tovább, ha esetleg megvan az öt hibám. A következő edzőmeccseken már biztosan nem lesz öt faultom.

Szabó Miklós szerint jól halad a Falco
Vágvölgyi Bálint

A Falco kerete viszonylag gyorsan összeállt, így sok magyar csapathoz képest előnyük lehet, hogy hosszabb ideje már együtt készülhetnek.

– Szerintem jól haladunk, most a hétvégén is leszűrhettük, hogy hol tartunk a többi csapathoz képest – folytatta a center. – Úgy gondolom, hogy a légiósaink jók, mind szakmai szempontból, mind pedig emberileg. Jó az összhang, nincsen semmi ellentét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!