Itt vannak! Zagorac és Rubin is Szombathelyre érkezett

A Falco amerikai légiósa már edzett, a szlovén csütörtökön áll munkába.

Vasárnap megérkezett Szombathelyre a Falco-SZOVA-Trend Optika KC új amerikai hátvédje, Janou Rubin. Mivel Szilveszter és újév napján nem edzettek a sárga-feketék, és miután délelőtt kiderült az is, hogy a szlovén Zeljko Zagorac lesz a tavalyi ezüstérmes centere, így a szurkolók ma láthatták először gyakorolni az új csapatot.

Az esti edzésre jó pár drukker ki is látogatott, némi túlzással élve, többen voltak, mint egy nyári olaszországi camp-en a játékos megfigyelők.

Rubin első Falcós edzése
Rubin nem fáradt el
Vágvölgyi Bálint

Egyelőre azonban csak Rubin öltözött át, hiszen a szomszédoktól érkező Zagorac még úton volt.

- Imádtam minden percét. Nagyon bejött - válaszolta szűkszavúan Rubin, amikor arról faggattuk, hogy érezte magát az első edzésen. - Azért jöttem el Csehországból, mert nem igazán éreztem jól magam. Nem ment a csapatnak sem a játék és én is kevés lehetőséget kaptam. A bajnokság nagyon nívós, de a csapatunk nem volt valami profi. Úgy éreztem, váltanom kell.

- Voltak máshonnan is ajánlataid?

- Igen, volt egy a ciprusi első- és egy a német másodosztályból, de én inkább a biztosra mentem. Itt akartam játszani, mert ismerem már a magyar bajnokságot, a közeget, a játékosok nagy részét és természetesen a Falco sem volt új számomra. Remélem, minden jól sül majd el.

- Milyen céllal jöttél Szombathelyre?

- Bajnok akarok lenni. Persze tudom, hogy a Szolnok és az Alba Fehérvár nagyon erős csapatok, de ez engem nem érdekel. Tavaly még Sopronban játszottam, és akkor nagyon közel voltunk ahhoz, hogy már a nyolcaddöntőben kiejtsük az alapszakaszgyőztes Falcót. Szóval nincs lehetetlen. Be akarok jutni a play-off-ba, aztán átmasírozni az első, majd a második körön és egészen a szezon utolsó meccséig játszani.

- Eléggé leizzadtál. Fáradt vagy?

- Nem, nem, dehogy, hiszen folyamatosan edzettem, játszottam, formában vagyok. Talán inkább az új év, szilveszter miatt még egy picit álmos vagyok, de szerintem ezzel még sokan vannak így rajtam kívül - mondta végül nevetve Rubin.

Rubin első Falcós edzése
Nézze meg galériánkat az edzésről!
Vágvölgyi Bálint

Bár mindenki nagyon kíváncsi volt már rá, Zagorac végül pont a csatakiáltásra ért be az Aréna Savariába, így egyelőre edzeni nem láthattuk a szlovén magasembert. A parkolóban viszont gyorsan mikrofonvégre kaptuk, először is arra voltunk kíváncsiak, hogy kerül egy 31 éves, volt válogatott szlovén kosaras a Falcóhoz.

- Igazából egész eddig csapatot kerestem magamnak. A szezont egy szlovén klubban kezdtem meg. Én próbáltam segíteni nekik, ők pedig játéklehetőséget biztosítottak nekem. Az ügynökségem és azok az emberek, akikkel eddig beszéltem, csak jó dolgokat mondtak a Falcóról. Tisztában vagyok vele, hogy tavaly döntőt játszottak. Ez az egyik oka. Aztán a másik, hogy Szlovénia közel is van, autóval három óra alatt ideértem, úgyhogy tulajdonképpen majdnem olyan, mintha otthon lennék. Azért jöttem ide, hogy segítsek a Falcónak, remélem, hogy sikerül megismételni a tavalyi eredményt és bejutunk a döntőbe.

- Mit tudsz, mit hallottál a magyar kosárlabdáról?

- Mivel soha nem játszottam Magyarországon, ezért olyan sok mindent még nem, de azt tudom, hogy az utóbbi években elég sokat javult a bajnokság színvonala. A Szolnok az Adria Ligában szerepel, ez is biztosan pozitív hatással lesz majd a magyar kosárlabdára. Hallottam pár jó légiósról, akik itt megfordultak, úgyhogy nem lehet gyenge pontvadászat.

- A profiljában inkább erőcsatárként szerepel, továbbá a 204 centis magassága sem utal arra, hogy klasszikus ötös center lennél. Bencze Tamás edző viszont nem titkoltan inkább a palánk alatt számít majd rád.

- Igazából valóban 4-es vagyok, de természetesen, ha a helyzet úgy hozza, tudok 5-öst is játszani. Egy dolog biztos, hogy mindig 100 %-ot fogok nyújtani és azon leszek, hogy a csapat nyerjen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Zeljko Zagorac váltja Fey-t

Korábbi szlovén válogatott centerrel erősített a Falco.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!