Hétfőtől kaphatók a Falco bérletek

Az árak nem változtak, kedvezmények viszont idén is vannak.

Szeptember 29-től (hétfő) kaphatók a Falco bérletek!

A Falco KC Szombathely vezetősége az elmúlt évekhez hasonlóan nem drágította a bérletárakat. Tette ezt annak ellenére, hogy a középszakasz lebonyolítással jelentősen több lett a hazai mérkőzések száma. Ugyanakkor, ahogyan azt a drukkerek megszokhatták, az idén is többféle kedvezményt lehet igénybe venni.

A bérletek minden hazai bajnoki alapszakasz, középszakasz, rájátszás és felkészülési mérkőzésre érvényesek.

Családi kedvezmény továbbra is érvényesíthető a helyre szóló bérleteknél: minimum három fő – például két felnőtt és egy diák, vagy egy felnőtt és két diák – esetében a diákbérlethez féláron juthatnak hozzá.

A tavalyi bérleteseknek a helyét október 14-ig tartja fent a klubvezetés.

A szurkolók a szezonális bérletekhez hozzájuthatnak az Aréna Savaria II. emeleti Falco irodájában 2014. szeptember 29 – 2014. október 20-ig, munkanapokon (hétfő – péntek) délelőtt 10:00-12:00-ig, délután pedig 14:00-17:00-ig.

Az első 25 mobil lelátóra szóló bérlet vásárlója, bérletenként 5 000 Ft értékű ajándékutalványt kap, az Ötvös Ékszer ( Szombathely Fő tér 43.) felajánlásából.

Bérletárak

Mobil lelátó, közép (felnőtt) 33.000 FT
Mobil lelátó, közép (felnőtt, Szent Márton kártyával -10%) 29.700 FT
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas): 16.500 FT
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas, Szent Márton kártyával -10%) 14.850 FT

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 49.500 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 44.550 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 74.250 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 66.825 Ft

Mobil lelátó , szélső (felnőtt): 28.000 FT
Mobil lelátó, szélső (felnőtt + Szt. Márton kártyával -10%) 25.200 FT
Mobil lelátó , szélső (diák, nyugdíjas): 14.000 FT
Mobil lelátó , szélső (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -10%): 12.600 FT

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 42.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 37.800 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 63.000 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 56.700 Ft

Galéria, helyre szóló (felnőtt) 22.000 FT
Galéria, helyre szóló (felnőtt+ Szt Márton kártyával -20%) 17.600 FT
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas) 11.000 FT
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -20%) 8.800 FT

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 33.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 26.400 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 49.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 39.600 FT

Galéria, nem helyre szóló (felnőtt) 20.000 FT
Galéria, nem helyre szóló (felnőtt+ Szt Márton kártyával -20%) 16.000 FT
Galéria, nem helyre szóló (diák, nyugdíjas) 10.000 FT
Galéria, nem helyre szóló (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -20%) 8.000 FT

Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 30.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas+Szt. Márton kártyával) 24.000 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 45.000 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 36.000 FT

További fontos információk:

A bérletek vásárlásához felhasználható az ERZSÉBET Ajándék-, Sport- és Szabadidő utalvány, valamint a szombathelyi lakosoknak a Szent Márton kártya.

(Szent Márton kártya felhasználása: A kártya kizárólag a kártyán szereplő jogosult részére biztosítja a Szombathely MJV 15/2014.rendelet szerinti kedvezmény igénybevételét. A kártya kizárólag érvényes személyi igazolvánnyal, vagy vezetői engedéllyel, vagy diákigazolvánnyal, vagy útlevéllel együtt használható fel.)

Az MKOSZ biztonsági szabályzatának értelmében a 2014/2015-ös szezonban kötelező a vendég kispad mögött plexifalat elhelyezni. Felhívjuk a „C” mobil külső – és belső oldalán helyet foglaló bérleteseink figyelmét, hogy 2 m magas és 8 m széles átlátszó fal minden hazai mérkőzésen kötelező. 2014. október 3. pénteki 18:30-kor kezdődő Falco – Sopron felkészülési mérkőzésen már használatba kerül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!