Munkába állt a Falco KC Szombathely. Nincs irigylésre méltó helyzetben a visszatérő sikeredző, Szrecsko Szekulovics, aki jó darabig csak „csonka csapatnak”, mindössze hat fiatal játékosnak tud edzéseket tartani, mivel a fehérorosz Alekszandar Pustahvar, Kovács Péter, Tóth Norbert és Váradi Benedek a felnőtt válogatottal készül az Európa-bajnoki selejtezőkre, így ők a szeptember 19-ei héten csatlakoznak társaikhoz, a három amerikai (Darrin Govens, Lester Medford és Ray Turner) pedig csak szeptember 1-jén, illetve 2-án érkezik.
Így szerdán csak Bognár Kristóf, Durázi Krisztofer, Hódi Patrik, Kozma Gergő, Kovács Bence és Simon Kristóf húzott szerelést, ráadásul ez a létszám hamarosan még tovább fog csappanni, ugyanis Durázit el kell engednie a klubnak a debreceni 3x3-as Európa-bajnokságra.
Egyelőre teremben mozognak a fiatalok, napi két edzéssel, leginkább kettő-kettő és három-három ellen gyakorolnak.
Nem fog tehát egy hamar összeállni az idei Falco, amely ezért az edzőmeccseket is viszonylag későn, csak szeptember végén tudja megkezdeni. Egyelőre még nincs meg a végleges felkészülési program, de jelen állás szerint az első megmérettetés a Horváth Zoltán Emléktorna lesz - melyen a bajnok Szolnok és a negyedik Paks mellett a szlovák ezüstérmes Komarno lesznek a sárga-feketék ellenfelei -, illetve idén is lesz két napos szlovákiai túra, a Léva és a Komarno elleni meccsekkel. A próbajátékon szereplő Medford és Turner miatt azonban megpróbál a klub még további edzőmeccseket lekötni.
A vasiak a bajnokságot elvileg az Atomerőmű SE ellen kezdenék hazai pályán, október elején, ám könnyen lehet, hogy ezt a találkozót el kell majd halasztani, mert abban az időpontban foglalt lesz az Aréna Savaria (ma is egy röplabda esemény miatt szorult vissza a Falco a Sugár úti kiscsarnokba). A tervek szerint a második fordulóban az Alba Fehérvárhoz utaznak Govensék, majd a Vasast fogadják, hogy aztán a negyedik körben összecsapjanak a magyar bajnok Szolnoki Olajjal a Tiszaligetben.