Három légiósa nélkül kapott ki a Falco

Jobb volt a Sassari.

A sérült Curry, Norfleet és Balmazovics nélkül várta idei utolsó FIBA-kupa mérkőzését a Falco, előbbi kettő civilként ott volt ugyan az Aréna Savariában, de úgy tudjuk, utóbbi családi okok miatt haza is utazott Szerbiába.

A nézőszámon is meglátszott a késői kezdés, illetve, hogy a szombathelyiek szempontjából már nem volt tét, hangulattalan edzőmeccs jelleget öltött az este. Több mint három percig egyik csapat sem talált be, Bíró törte meg a csendet. 11-5-tel nyitott a szívósan védekező Falco, de aztán 10-0-val fordítottak a lassan éledező olaszok. Egy negyed után 14-18 volt az állás.

A folytatásban tovább nyílt az olló, Cooley büntetőivel, a 14. percben lett először kétszámjegyű a különbség (19-30). Nem sokkal később időt is kért Okorn. Egy darabig még három légiósa nélkül is látótávolságon belül tudott maradni a Falco, a félidőre azonban kialakult a legnagyobb különbség (30-47).

Falco 2018.11.21
Nem bírt a tartalékos Falco a Sassarival
Nagy Jácint

Spissu triplájával már húszra rúgott a differencia, aztán Pustahvar és Bamforth is beköszönt kintről. 33-55-nél időt kért a vasi együttes. Hiába, a 25. percben, Polanara büntetőivel már harminccal vezetett a Sassari. Kicsit visszajött ugyan a Falco, de aztán visszaállt minden a régi kerékvágásba. A reklamáló Okorn ellen technikait ítéltek a játékvezetők, 45-75-ről indult a záró felvonás.

Nagy csoda már nem történt az utolsó tíz percben, csak a végeredmény volt a kérdés. A tartalékos Falco nem tudott meglepetést okozni, így vereséggel búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!