Harmadszor is a Körmend nyerte a vasi rangadót

Nem tudott a Falco visszavágni.

Az alapszakasz során oda-vissza legyőzte az Egis Körmend a Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyt. A Falcónak így volt miért revansot vennie. A szombathelyiek sem várták rossz formában a találkozót, hiszen hét mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, ám náluk már csak a körmendiek szerepeltek jobban, akik a tabella éléről várták a meccset, zsinórban megnyert tíz mérkőzéssel a hátuk mögött.

Két perc telt el, amikor Price triplája után 9-2-re lépett meg a Körmend. Váradi hárompontosaival fokozatosan talált magára a Falco, és 11-11-nél utolérte a hazaiakat. Jól mentek a kinti dobások a sárga-feketéknek, így a körmendiek nem tudtak igazán meglépni. Az utolsó percben Curry 21-20-ra hozta fel csapatát, ám a dudaszóra még Ferencz távolija is behullott (24-20).

Reddic és Ferencz pontjaival indult a második negyed, de nem tudott közelebb kerülni a Falco. Pár ponttal folyamatosan a Körmend tartott előrébb. Sok pontatlan befejezés volt mindkét oldalon, amit Price kosara tört meg. Nem játszott jól a Falco, mégis sikerült visszajönnie 37-33-ra Bruinsma ziccerével. Zollner időkérése használt, 43-33-nál már Okornnak kellett időt kérnie. Reddic révén visszajöttek a meccsbe a vendégek, de a hajrá a piros-feketéknek jött össze jobban. Thames duplája behullott dudaszóra, ráadásul a bónusz büntető is (50-39).

Egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült a harmadik negyed nagy részében. Tizenöt pont körül állandósult a vezetésük, a Falco képtelen volt csökkenteni a különbséget. Dobásaik kimaradtak, így nyugodtan tekinthették a körmendi drukkerek a meccset. Az utolsó percben a sárga mezesek némileg magukhoz tértek, és Reddic zsákolásával befejezve a játékrészt visszajöttek nyolc pontra (72-64).

Az utolsó tíz percben sem sikerült újítania a Falcónak. A tízpontos hazai vezetésből alig tudtak valamit faragni. Amikor két perccel a vége előtt még Ferencz távolija is beesett, 93-82-nél eldőlni látszott a meccs. Hét pontra még visszajöttek a szombathelyiek, de ezzel el is lőtték minden puskaporukat. A Körmend magabiztos győzelmet aratott, és továbbra is veretlen hazai pályán (95-88).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!