Harazin: Megérte sárga-feketére váltani!

A fiatal játékos remekül érzi magát Szombathelyen, távlati céljai között pedig egy újabb bajnoki cím megszerzése is szerepel.

Harazin Tamás második szezonját kezdte meg a Falcóban. Tavaly még a Szolnoki Olaj kölcsönjátékosaként pattogtatott nálunk, akkor azonban a két klub közötti megegyezés értelmében nem léphetett pályára a Tisza-partiak ellen. Tavasszal a kölcsönszerződés lejárt, s Harazin a 2011/2012-es bajnokságra már végleg a szombathelyi klub játékosa lett. Így múlt szombaton először nézhetett farkasszemet egykori csapatával. A fiatal játékost ennek apropóján faggattuk.

Milyen érzések kavarogtak benned a Szolnok elleni mérkőzés előtt?

Bevallom, izgatottan vártam a meccset. Korábban hat évet játszottam az Olajban. Igaz, hogy Pesten kezdtem el kosarazni, de kosarasberkekben igazán a szolnoki éveim alatt váltam ismertté. Érdekes volt a helyzet, hiszen szombaton az ellenfél oldalán is több olyan ismerős arcot láttam, akikkel ezt megelőzően hosszabb ideig dolgoztam együtt. Maga a mérkőzés is remek volt, örülök, hogy a pályán lehettem.

Tavaly a több játéklehetőség érdekében te kérted a kölcsönadást?

Az én fejemben is megfordult, de hivatalosan a szolnoki vezetőség vetette fel, mivel nem tudtak számomra elegendő játékpercet biztosítani. Akkor Nikola Lazic kifejezett kérésére kerültem a Falcóhoz, s a klub egyébként nagyon jó ajánlatot is tett. Megmondom őszintén, közelebbről szinte senkit sem ismertem a tavalyi gárdából, de ma már egyértelműen azt gondolom, megérte váltani. Örömteli, hogy Bencze Tamás vezetőedzőtől is rendszeres játéklehetőséget kapok. Nagyon tetszik a város is, és persze remek a csapat. Azt hiszem, az egységünkben van az igazi erőnk.

Harazin fejben már a kecskeméti centerek ellen készül
Unger Tamás

Hogy emlékszel vissza a bajnok elleni rangadóra?

Nagy meccs volt. Remekül kezdtünk, az első negyedben egy kivétellel még dobást sem hibáztunk. Ettől persze még nem érezhettük zsebben a győzelmet, hiszen a Szolnok van annyira jó csapat, hogy nagyobb hátrányból is visszakapaszkodjon. Szerencsére ez nem történt meg, mert minden próbálkozásunkat visszavertük. A szurkolók is kitettek magukért, igazán remek érzés volt ilyen hangulatban játszani.

Szombaton a Kecskemét érkezik az Arena Savariába. Mire számítasz a meccsen?

Azt gondolom, a Szolnok ellenihez hasonló kemény összecsapás vár ránk. A Kecskemét nagyon jó csapat, és azt sem szabad elfelejteni, hogy van törlesztenivalónk velük szemben. Az előző szezonban ugyanis a bajnokságban és a kupában oda-vissza legyőztek bennünket. Természetesen egy jó mérkőzésen hazai győzelemre számítok.

A kecskemétiek oldalán is várnak rád válogatott centerek.

Így igaz, fejben már kezdek is készülni ellenük. Bencze Zoltánnal, Csorvásival, vagy esetleg Hegedűssel kerülhetek szembe a palánk alatt. Biztos, hogy kemény párharcok lesznek.

A távolabbi jövő kapcsán milyen cél lebeg a szemed előtt, amit a pályafutásod alatt mindenképpen meg szeretnél valósítani?

A későbbiekben jó lenne újra bajnokságot nyerni. Ez ugyan a Szolnok színeiben már megadatott nekem, de annak a sikernek nem voltam igazán részese, mert kevés lehetőséget kaptam. Persze nagy öröm lenne a válogatottság is, ám ezért még nagyon sokat kell dolgoznom. A nemzeti csapatnak jelenleg egy igazán kialakult magja van, így nem egyszerű odaférkőzni a kerettagság közelébe. Ettől függetlenül nem mondok le róla.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!