Gasper Okorn elbúcsúzott a Falcótól

Egy neves klubnál folytatja vezetőedzőként.

Gasper 2018-ban csatlakozott klubunkhoz, és az itt eltöltött 3 év alatt történelmi magasságokba emelte csapatunkat. Vezetőedzőnk rögtön az első évében a Körmend 3-0-s legyőzésével bajnoki címet szerzett. A következő évben sikeresen vezette csapatunkat a BL csoportkörbe, ahol görög, német, olasz élcsapatokat sikerült legyőznünk és egyetlen győzelmen múlt, hogy továbbjussunk a 8 csapatos csoportból. A COVID19 vírus miatt félbeszakadt bajnokságot a csúcson hagytuk abba, és jó szereplésünknek hála a 2020/2021-es szezonban a Bajnokok Ligáját a főtáblán kezdhettük, míg a magyar bajnokságban top favoritnak kiáltották ki csapatunkat.

Interjú a Falco edzőjével - Gasper Okorn
Kovács Dávid

Ebben a szezonban ismét történelmet írt a csapattal, hiszen először megnyerte történetünk első Magyar Kupa trófeáját. A tavalyi szezonban a Szolnok a 3-2-s legyőzésével tette fel az I-re a pontot. A BL-ben sem maradt el a fejlődés, hiszen az csak az utolsó mérkőzésen dőlt el a továbbjutásunk. Gasper a nyáron jelentette be, hogy nem tudja vállalni a vezetőedzői feladatokat, és az idei szezonban a csapat mellet, mint szakmai tanácsadóként fog szerepelni. Sikeredzőnket a napokban kereste meg egy neves klub és ajánlott neki vezetőedzői pozíciót. Egy olyan lehetőséget kapott, amit klubunk is elismert, és támogatta Gasper döntését. Ennek értelmében a két fél közös megegyezéssel szerződést bontott – írja a klub honlapja .

Gasper Okorn
falcokc.com

Gasper Okorn ezt nyilatkozta: „Nagyon sokat köszönhetek a Falcónak és remélem én is sokat tudtam adni ennek a csapatnak. Nagyon furcsa érzés most erről beszélnem, mert évek óta először érzem úgy, hogy nem tudok mit mondani. Csak annyit tennék még hozzá, Soha ne mondd, hogy soha…”

A BB1.hu információja szerint a szlovén szakember a kétszeres Euroliga, és tizenkilencszeres horvát bajnok KK Cibona (Cibona Zagreb) vezetőedzője lesz. Az együttes a hazája pontvadászatán kívül – ahol jelenleg második a tabellán – az ABA Ligában is érdekelt, ott a 9. helyen áll öt győzelemmel és tíz vereséggel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!