Az osztrák élvonalbeli Fürstenfeld Panthers vendégeként játszotta első edzőmeccsét a Falco. A sárga-feketék, miután elküldték Van Slyke-ot, és még nem találták meg az utódját, „csak” négy légióssal álltak fel.
Kálmán László csapata kezdett jobban, de amint megbontotta a kezdőcsapatot, feljött az ellenfél. Sokat cserélt, rotálta, próbálgatta övéit a Falco-legenda, több-kevesebb sikerrel. Az első félidőben végig a szombathelyiek vezettek, igaz, a szünetben 29-30 állt az eredményjelzőn.
A szünet után sem változott sokat a játék képe, fej fej mellett haladt a két csapat. Mindkét oldalon sok volt a hiba, a Falco elég ad-hoc játékot mutatott támadásban, rengeteg gyorsindítást rontottak Váradiék, a triplák szinte egyáltalán nem ültek, és bizony a védekezéssel is akadtak gondok. Úgy tűnt, ez is elég lehet a győzelemhez, hiszen végig vezettek a vasiak, de többször is egálra jöttek a hazaiak. Az utolsó percben aztán büntetőkkel fordítottak is a „párducok”, de végül hosszabbításra tudta menteni a meccset a Falco.
A ráadást az a Fürstenfeld bírta jobban, amelyet nem is olyan rég a Körmend kiütött hazai pályán. (A találkozót egyébként a helyszínről tekintette meg a piros-feketék sportigazgatója, Déri Csaba is.) Bár vélhetően „melóból érkeztek” a csapatok, és a Szombathelynek ez csak az első edzőmeccse volt, amelyből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy van még munka bőven ezzel a gárdával. Egyelőre úgy tűnt, nincs igazi karakter a csapatban…