Napok óta tartotta izgalomban a közvéleményt a magyar válogatott Filipovity Márkó esete, de ma délelőtt pont került az ügy végére. Az előző idényben a Falco színeiben 18 Bajnokok Ligája-mérkőzésen 24 perc alatt 12 pontot és 4 lepattanót, 21 magyar bajnokin pedig 24 perc alatt 12 pontot és 5 lepattanót átlagoló kosaras aláírt az olasz élvonalbeli Pesaro csapatához, amelyet a klub már be is jelentett, sőt, azt is megírták, hogy a 203 centiméter magas játékos a 35-ös mezt fogja viselni. A gárda vezetőedzője, Jasmin Repesa a napokban basketmarche.it-nek nyilatkozott Filipovity kapcsán. – Edzettem az apját is. Kedvelem őt, egy igazi stretch négyes, de tud a hármas pozícióban is játszani. Atletikus, kiváló dobó, és remek átmeneti játékos. - írja a BB1.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!