A 16 éves szombathelyi kosarast, Berényi Barnát néhány éve itthon az ország legértékesebb játékosának választottak, jelenleg az Egyesült Államokban, a Watertown Mayers csapatában játszik. Meccsenként átlagban 14 pontot dob, 7 lepattanót szerez és 7 gólpasszt ad.
- Hat éves koromban édesapám véletlenszerűen meghívást kapott egy Falco meccsre, amelyre természetesen engem vitt magával, és azon az estén mind a ketten nagyon megkedveltük a kosárlabdát - mesélt kosárlabdához fűződő kapcsolatáról Berényi. - Nem sokkal ezután megkerestük a Falco utánpótlásklubját, mert ki szerettem volna próbálni magam. Már a legelejétől szuper érzés volt a pályán lenni, figyelni az edzők szavait, és minden nap valami újat elsajátítani. Természetesen az első évben inkább játékosan vezettek be minket ebbe a sportba, és csak fokozatosan váltak egyre komolyabbá az edzések.
- Úgy tudom, volt egy komoly sérülésed, amely után veszélybe került a pályafutásod. Hogy sikerült átvészelni ezt az időszakot, majd "visszatalálni" a parkettre?
- Igen, 12 éves koromban az orvosok azt mondták, hogy pihenőre kényszerülök a schlatter nevű térdbetegség miatt. Nem tudtam sokáig távol maradni a pályától, és még ha fájt is, tovább terheltem a sérült lábam. A gyulladás fokozódott, és annyira rossz állapotba kerültek a térdeim, hogy az orvosok másfél évre eltiltottak a játéktól, ami nagyon rosszkor jött, hiszen abban az évben megnyertük a hazai bajnokságot, és a döntő után engem választottak MVP-nek, azaz az ország legértékesebb játékosának a korosztályomban. Miután meggyógyultam, a szüleim és az edzőim segítettek abban, hogy visszanyerjem a formám. Nagyon szomorú voltam, és féltem, hogy nem tudom behozni a lemaradásomat.
- Úgy látszik, sikerült, hiszen rendkívül fiatalon, 16 évesen kikerültél Amerikába.
- Mióta csak elkezdtem kosárlabdázni, az volt a célom, hogy egyszer Amerikában, a kosárlabda hazájában játszhassak. Mivel ez nem olyan egyszerű, és más esélyem nem volt rá, ezért édesanyámékkal felkerestünk egy cserediák-szervezetet, ahol elmondtam, és leírtam az eddigi eredményeimet, a jövőbeli céljaimat, amit aztán el is küldtek az Egyesült Államokba, mi pedig reméltük, hogy valakik felfigyelnek rám, és kiválasztanak egy olyan helyre, ahol egy nagyszerű csapat várna. Végül óriási szerencsét követően ez így is történt.
- Sikerült a terv, átutaztál sok ezer kilométert, majd nem sokkal ezután részt vettél egy Kevin Love nevéhez köthető kosárlabdatáborban.
- A szezon itt csak novemberben kezdődik, szóval, amikor hallottam erről a lehetőségről, akkor gondolkodás nélkül jelentkeztem, hiszen minél előbb ki szerettem volna próbálni magam az itteni srácok ellen is. Maga a tábor nagyon jól sikerült, én voltam az egyedüli játékos Európából, és én kaptam meg a legjobb 2-es poszton játszó játékosnak szóló díjat, valamint bekerültem az All-Star csapatba is. Ezt az élményt még az is fokozta, hogy maga Kevin Love személyesen is ott volt mind a három nap, és hát ki ne hallgatná szívesen egy NBA-játékos gondolatait?
- Mennyire volt nehéz beilleszkedni, felvenni a kesztyűt az ottaniakkal?
- A csapattal csak a tábor után kezdtük meg a közös munkát, de már korábban megismerkedtem a fiúkkal, akik az elejétől fogva nagy örömmel fogadtak. Szerencsére itthon mindenre felkészítettek, ezt főképp Váradi Attilának, Váradiné Szarka Ildikónak, és nem utolsó sorban Váradi Kornélnak köszönhetem, nagyon hálás vagyok nekik.
- Mesélj egy kicsit a lakhelyedről!
- Egy Minneapolis-hoz közeli kisebb kertvárosban egy nagyon kedves családnál lakom. Remekül érzem magam, de a honvágyam egyre erősebb, nagyon hiányoznak a szeretteim, barátaim, és nem utolsó sorban az otthoni csapattársaim, akikhez az elmúlt 10 évben rengeteg közös élmény hozzáláncolt. Az emberek erre nagyon barátságosak, az ismeretlennek is köszönnek, nincs feszültség, jókedvűek. Magyar szemmel nézve szinte hihetetlen, de a házakat be sem zárják, illetve a szupermarketek parkolóiban az autóikat bennhagyott kulccsal, járó motorral szokták otthagyni, itt északon, így télen különösen azért, hogy a meleg kocsiba ülhessenek vissza.
- Pontosan milyen bajnokságban játszol? Az egész Egyesült Államokra kivetítve hol tudnád elhelyezni az egyesületed?
- Ez a pontvadászat az iskolai csapatok között zajlik, 18-19 éves korig bezárólag, ez a „High School”-ok közötti versengést jelenti. Magyarországon ez a gimnáziumok küzdelmének felel meg. Ugyan én még csak 16 múltam, de már az elejétől fogva a kezdőötösben kapok helyet. Minden államon belül vannak konferenciák, az egymáshoz közeli települések 8 csapata vesz ezekben részt, és akik itt az élen zárnak, azok a szomszédos konferenciában gyengébben végző csapatokkal csapnak össze a play-off-ban, az Állami Döntőbe való kvalifikációért. Jelenleg másodikok vagyunk. Ezeket a végső összecsapásokat egyébként már az NBA-s Minnesota Timberwolves csapatának csarnokában, a Target Center-ben rendezik. Aki ott is nyer, az lesz Minesota állam bajnoka.
- A nevelőegyesületed, a Falco utánpótlásgárdái minden korosztályban a hazai elithez tartoznak, európai szinten is minőségi játékerőt képviselnek. Mit gondolsz, milyen eredmény születne, ha a Falco azonos korosztályban összecsapna az új csapatoddal?
- Szombathelyen nagyon komoly utánpótlás-nevelés folyik - elsősorban a már említett Váradi családnak köszönhetően -, de úgy érzem, hogy a mostani, iskolai alakulatom hagyná el sikerrel a parkettet.
- Mi lehet ennek az oka? Betekintést nyerhettél mind a két „világba”, mik azok, amikben le vagyunk maradva? Miben különböznek az edzések, miben van több lehetősége egy ottani fiatal játékosnak?
- Azt kell mondanom, hogy itt az Egyesült Államokban a kosárlabda sokkal népszerűbb, a gyerekek már kiskoruktól kezdve szinte csak ezzel foglalkoznak, legyen az akár csak egy utcai grundmeccs. A háttér és a feltételek sokkal erősebbek, elég például, ha csak azt megemlítem, hogy nekünk két saját orvosunk van, így itt a sérüléseket is sokkal hamarabb helyrehozzák. A csarnokok mindenhol rendelkezésre állnak a játékhoz, a középiskoláknak is többezer férőhelyes létesítményeik vannak. Az edzésmennyiség és intenzitás pedig magasabb, hiszen például a szezon elején napi három tréning volt, az első hajnali 6:10-től 8-ig, ezt követte egy erőnléti edzés 8:15-től 9:45-ig, majd a tanórákat követően délután további 2,5 óra foglalkozás várt ránk.
- Hogy kezelnek kint egy középiskolás tehetséget? Előfordul, hogy külön bánásmódban részesítenek?
- Minden nap érzem ennek az előnyét, hiszen az iskola igazgatója - aki egyben az edzőnk is -, folyamatosan kifejezi elismerését, többször, akár vasárnap is felhív, és a következő meccset beszéli meg velem. Mellesleg a diákok között is úgy érzem, hogy nagy népszerűségre sikerült szert tennem.
- Milyen nálatok egy "átlagos" középiskolás meccs? Hány néző van, milyen az atmoszféra, szabályokat tekintve mi lehet számunkra szokatlan?
- A nézőszám 500-1500 körül mozog, érdekes, hogy ezekre belépőt kell vásárolniuk, aminek az ára 6 dollár. Az atmoszféra fantasztikus, a szurkolók végig hangosan buzdítják kedvenceiket. A szabályok az NCAA kiírásával megegyeznek, otthon talán szokatlan lehet az, hogy negyedek helyett két 18 perces félidőt játszunk.
- Mesélj a legutóbbi hihetetlen dobásodról, arról a buzzer-beater-ről, amelyet az olvasók is megtekinthetnek!
- Már a hosszabbításban jártunk, amikor újra döntetlen volt az állás, és az ellenfél dobhatott két büntetőt. Az elsőt kihagyták, de a másodikat már nem hibázták el, ezzel egy pontos fórhoz jutva, így azonnal időt is kért az edzőnk. Az alapvonalról kellett bedobnunk a labdát, és mindössze 3 másodperc volt hátra. Az időkérésnél elhangzott, hogy egy, vagy két passz után nekem kell megkapnom a labdát a triplavonal körül, majd a fennmaradó idő függvényében egy, vagy két leütés után dobjak. Miután megkaptam a labdát, megpróbáltam közelebb kerülni a gyűrűhöz, de két védő azonnal összezárt előttem, és mivel már nem volt sok hátra, visszaléptem, és nem sokkal a duda megszólalása előtt elengedtem a labdát, amely a gyűrűben landolt, és így győztünk is egyetlen ponttal.
- Hogy fog folytatódni a kaland? A jövő szezonra mik a terveid?
- Egyelőre a jelenlegi idényre koncentrálok, hogy a legjobb formámat hozzam, és a csapatom minél előbbre végezzen. A jövő évről sajnos még nem tudok pontosan nyilatkozni.
- Jól tudom, hogy rendszeres látogatója vagy a Timberwolves NBA meccseinek? Hogy tetszenek a csaták, milyen érdekességeket tudnál velünk megosztani?
- Igen, ez így van. Az összes mérkőzés óriási élmény, minden egyes alkalommal történik valami olyan a pályán, amit korábban még nem láttam, legyen az egy gólpassz Ricky-től, vagy egy hatalmas Derrick Williams zsákolás. Élőben nézhetem az NBA „nagyjait”, nemrég például Kobe Bryant és a Log Angeles Lakers jött a Target centerbe.
- Kicsit hadd irigykedjünk még jobban, mely egyéb nagy csapatokat láttad, melyik játékosok fogtak meg igazán?
- Az Oklahoma City Thunder két sztárjátékosának (Westbrook és Durant) játékát volt talán az eddigi legnagyobb élmény figyelemmel követni, akik ketten együtt 63 pontot dobtak, de így is föléjük kerekedtünk. A Miami Heat március 4-én érkezik, amit már nagyon várok, hiszen LeBron James a kedvenc játékosom, példaképem.
- Mikor látogatsz legközelebb haza?
- Tavasz végére tervezem a haza utat.
