A 22. forduló nyitómeccsét játssza egymással szerdán este hét órától a FALCO-SZOVA KC Szombathely és a bajnok Zalakerámia ZTE KK. A találkozót a hétvégi birkózó Golden Grand Prix miatt kellett előbbre hozni.
A szomszédvári rangadót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Ahogy az idei évben eddig mindig, a klub ezúttal is küldött 200 darab belépőt a szombathelyi iskoláknak. Sőt ezúttal a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium is kapott 50 darab jegyet. Kunoss Szabolcs tanár úr osztálya ugyanis tele van FALCO szurkolókkal, a Veszprém megyei diákok már több alkalommal – az Aréna Savariában és idegenben – is a helyszínről szorítottak Kálmánéknak.
Szombaton két kulcsjátékosunk, Kálmán és Gosa nélkül arattunk bravúr győzelmet Sopronban. Jelenleg úgy néz ki, egyikük állapota sem javult annyit, hogy szerdára bevethetőek legyenek. Ráadásul a héten Alekszejev sem tudott edzeni, ő egy rúgást kapott a vádlijára.
”Jó volt Sopronban szombathelyinek lenni”
Ezt egy törzsgyökeres zalai, Bencze Tamás mondta. A FALCO edzője csapata mellett a sárga-fekete szurkolótáborra is büszke volt a hétvégén. Bízik benne, hogy a drukkerek szerdán is győzelembe hajszolják Doyne-ékat.
- Bízom benne, hogy azok a szurkolók, akik szombaton elkísértek minket, most is kijönnek és ugyanolyan hangulatot fognak varázsolni nekünk, hiszen ez rengeteget számított. Jó volt Sopronban szombathelyinek lenni. Ami a holnapi meccsünket illeti: anyagi gondjaik miatt eléggé meggyengült és ezáltal átalakult a ZTE. Láttam felvételről a szombati meccsüket. Talán egy kicsit félvállról is vette őket a Kecskemét, hiszen 12-0-val kezdtek. A másik dolog pedig, hogy most felszabadultan, teher nélkül, gyakorlatilag minden mindegy alapon játszanak. Lehetnek kellemetlen perceink, de mi biztosan nem fogjuk őket lebecsülni. Tiszteljük őket, és tudjuk, mire képesek. De ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy le fogjuk őket győzni.
- Alekszejev vállalja a játékot?
- Nagyon remélem. Kolja Sopronban is nagyon sokat tett hozzá a csapat játékához. Védekezésben és támadásban egyaránt. Nagyon agilisan, jól játszott. Kérdés, hogy azzal, hogy három napig nem edzett, milyen állapotban lesz, és hogy mennyire tudja átmenteni a szombati formáját. Mert én azzal tökéletesen elégedett lennék most is.
- Mennyire fáradt el Bam Doyne, aki a hosszabbításos meccsen végig extázisban játszott?
- Ettől nem tartok. Bam nem egy idős játékos, 27 éves. Karrierje csúcsán van, minden téren, így fizikálisan is. Természetesen voltak izomgörcsei a meccs után, hiszen negyven percet ilyen szinten végig játszani nagyon megerőltető. Hétfő délelőttre egy kis pihenőt kapott, azóta azonban ő is gőzerővel készült a ZTE ellen.
Kinterrel és Tóth Gergellyel érkeznek
Ahogy azt már Bencze Tamás is említette, alaposan meggyengült az utóbbi időben a bajnok és kupagyőztes kerete. Anyagi gondjaik miatt távozott Lorenzo Williams, Kyle Wilson és Vojvoda Dávid is.
Völgyi Péter, a kék-fehérek mestere ennek tükrében realista, azt mondja, ezúttal nem ők az esélyesek.
- A Kecskemét ellen sajnos csak a tisztes helytállásig jutottunk. Most pedig egy jó formában lévő FALCO otthonába látogatunk. Ezúttal sem mi vagyunk az esélyesek. Ellenfelünket biztos feldobta az a tény, hogy két meghatározó játékosuk nélkül is bravúrt értek el Sopronban. Doyne extrát nyújtott, jelenleg ő legponterősebb játékosuk, tehát rá különösen figyelnünk kell. Másik két kulcsfigurájuk Alekszejev és Gosa. Nehéz meccs vár ránk, még akkor is, ha esetleg utóbbi nem tudja vállalni a játékot ellenünk sem. Jó hír viszont, hogy most már számíthatok Kinterre és Tóth Gergőre, ezáltal erősebbek leszünk centerposzton és így talán keményebben tudunk védekezni, mint legutóbb - mondta Völgyi.